Bár Hitler nyerte a versenyfutást Norvégiáért, ez hosszú távon előnyt hozott a szövetségeseknek
2021. szeptember 8. 16:01 Múlt-kor
Korábban
Tervezési verseny
A 65 éves Churchill addigi karrierútja nem adott sok bizalomra okot stratégiai képességeit illetően: korábban már szolgált az Admiralitás első lordjaként 1911-től 1915-ig, ekkoriban egy, a norvégiaihoz kísértetiesen hasonló, a háború fő hadszínterétől távol eső és kétes értékű hadműveletet támogatott: az antant számára katasztrófába torkolló partraszállást a Dardanelláknál, az Oszmán Birodalom szívében.
A főként ausztrál és új-zélandi csapatokból álló inváziós erő súlyos veszteségeket szenvedett, a kudarc pedig óriási törést jelentett Churchill karrierjében – éppen az 1930-as évek végére sikerült kilábalnia a politikai elszigeteltségből.
Mindazonáltal 1940-ben hasonló eltökéltséggel sürgette tervét, mint 1915-ben. 1940 februárjában már Churchill nyomására hajtott végre a brit Királyi Haditengerészet egy hatékony erődemonstrációt a németekkel szemben – a brit kereskedelmi flotta 299 korábban foglyul ejtett matrózát szabadították ki az őket Németországba szállító Altmark nevű hadihajóról.
Az akció norvég felségvizeken történt, és négy német tengerész halálával járt. Amikor elért a hír Hitlerhez, a német vezető kikelt magából, amiért az Altmark legénysége nem okozott veszteségeket a briteknek.
Az akció azonnal más megvilágításba helyezte Churchillt a brit közéletben: a sajtó körülrajongta, mint egyetlen politikust, aki a brit–francia hadüzenetet követő, valódi szövetséges akciók nélküli „furcsa háború” közepette határozott cselekvésre szánta el magát.
Miután a fogolyszabadítással már megsértették Norvégia semlegességét, Churchill még erélyesebben kampányolt amellett, hogy a brit haderő hozzon létre támaszpontokat az országban – a tervek mellett márciusra már ki volt jelölve e célra hat brit zászlóalj, és a francia részvétel is biztosítva volt.
Hitlert mindeközben az Altmark-akció arra ösztökélte, hogy felgyorsítsa saját inváziós terveit. A vezérkar engedelmeskedett parancsainak, azonban minden német tisztben felmerült a norvég terv hallatán az aggodalom, hogy országuk ismét kétfrontos háborúba keveredik.
A Führer legkésőbb az április 7-én kezdődő művelet előtt egy héttel látni akarta a végső tervet, amely így április 1-jére készült el. Eszerint 68 000 főnyi szárazföldi csapatnak kellett partra szállnia Norvégia kulcsfontosságú pontjain, a Luftwaffe mintegy 1000 repülőjének és a német felszíni haditengerészet nagy részének támogatásával. Mindeközben a britek április 3-ára álltak elő jóváhagyott tervvel az ország megszállására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05