Bár a bukás még messze volt, sosem heverte ki Róma a Hadrianopolisnál elszenvedett vereséget
2022. október 10. 18:01 Múlt-kor
A Római Birodalom bukását egyetlen évszámhoz szoktuk kötni, ám a végleges megszűnést megelőzően csaknem egy évszázaddal a császári Róma egy olyan pofont kapott a barbároktól, amelyet többet soha nem hevert ki. Római császár az azt megelőző száz évben nem esett fogságba, vagy nem halt meg külső ellenséggel vívott ütközetben. Hadrianopolisnál a hagyományos római császári hadszervezet mondott csődöt, és egy új típusú hadviselés, a sztyeppei lovasok felemelkedése kezdődött meg.
Korábban
A keleti veszedelem
A Római Birodalmat a harmadik században súlyos válság rázta meg. Ennek számtalan jele volt, többek között a kereskedelem hanyatlása, a pénz elértéktelenedése, a politikai életben pedig az egymást gyorsan váltó császárok rövid ideig tartó uralma.
A birodalom ugyan úrrá lett a krízisen, főleg Diocletianus császár reformjainak köszönhetően, megszilárdítva a határait, ám még egy évszázad sem telt el, amikor kelet felől újabb probléma közeledett.
A hunok a 4. század második felében bukkantak fel Kelet-Európa sztyeppéin. Először az alánok államát semmisítették meg, akik részben elvándoroltak, részben viszont csatlakoztak a hun hódítókhoz. Az útjukba eső következő ország Hermanarik gót király Fekete-tengertől északra elterülő birodalma volt.
Jordanes szerint az uralkodó 110 éves volt, mikor a hun támadás bekövetkezett. Hiába volt sikeres uralkodó, vereséget szenvedett a hunoktól, és a fia is elesett az ütközetben. Hermanarik a saját kardjába dőlt az ütközet után.
A Római Birodalomban ekkor két császár uralkodott, két augustus, ahogy magukat címezték. 364-től kezdve a nyugati birodalomfélnek I. Valentinianus, a keletinek az öccse, Valens császár volt az uralkodója. Utóbbinak számos problémával kellett megküzdenie, többek között leverni az ellene fellázadó Prokopiosz felkelését. 367 és 369 között több hadjáratot vezetett az Athanarik vezette gótok ellen.
Hunok harca az alánokkal
Azok eleinte nem vállaltak csatát a rómaiakkal, amikor azonban mégis megtették, vereséget szenvedtek, és Valens egy előnyös békét kényszerített rájuk. A gótok megosztottak voltak, mert a Dunától északra élők között heves vita bontakozott ki a kereszténység befogadásáról. Athanarik pogány maradt, míg a gótok másik vezére, Fritigern, felvette az ariánus kereszténységet.
Miután a hunok megsemmisítették Hermanarik királyságát, azok a gótok, akik a mai Románia és Moldova területén éltek, bebocsátást kértek a birodalomba, hogy védve legyenek az új keleti ellenségeiktől. Valens engedélyezte nekik a betelepülést, így Fritigern, Alavivus, Alateus és Saphrax vezetésével szövetséges népként, azaz foederatiként átkeltek a Dunán, Moesiába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.