Az utolsó inka uralkodó nevét vette fel a perui szabadságharcos, Túpac Amaru

Az Andok vidékén az 1780-as években több felkeléshullám is végigsöpört. A dél-amerikai spanyol uralom számára Túpac Amaru 240 évvel ezelőtti, 1780. november 4-én indított akciója jelentette a legnagyobb kihívást. A gyarmatosítók elleni lázadás vezetője elsőként törölte el a rabszolgaságot az amerikai kontinensen, amire a gyarmatosítók – az intézkedés foganatosítása helyett – kivégzéssorozattal válaszoltak.

Egy kuraka, aki nem értett egyet a gyarmatosító politikával

A felkelés vezetője 1738-ban Jósé Gabriel Condorcanqui Noguera néven született. Tehetős család gyermekeként Cuscóban, az ősi inka központban, az előkelő indián fiúk nevelésére fenntartott jezsuita kollégiumban szerzett műveltséget.

1766-tól Yanaoca, Pampamarca és Tungasuca kurakája, azaz indián vezetője lett. E tisztség birtokosaként feladatai közé tartozott az adó begyűjtése és a rendfenntartás, továbbá ő közvetített a spanyol elöljárók és az indián bennszülött lakosság között. Ebben segítségére volt nyelvtudása, Jósé Gabriel ugyanis jól tudott spanyolul és az egykori Inka Birodalom nyelvét, a kecsuát is beszélte.

1766-os kinevezésétől kezdve sokat utazott, nemcsak a térség lakóit és problémáikat ismerte meg, hanem a kor modern irányzatait, a felvilágosodás eszméit is. Nagy megértést mutatott a bennszülöttek ügyes-bajos dolgai iránt és jól kiismerte magát közöttük, tisztában volt azzal is, mi állt a spanyol hatóságukkal szembeni ellenszenvük mögött.

Politikai karrierjében és a felkelés kirobbantásában aktív társra lelt Micaela Bastidas személyében, akit 1760-ban vett feleségül. A szintén kuraka családból származó nő nem csupán támasza volt férjének, hanem cselekvő partner is volt mellette: kereskedőként, öszvérhajcsárként és a családi vagyon felügyelőjeként vette ki a részét a fegyveres harcok megszervezéséből.

A helyi lakosok az 1770-es évek elejétől egyre rosszabb körülmények közé kerültek. A gyarmati hatóságok teljes kizsákmányolását csak tetézte az 1778-1779-es rendkívül hideg időjárás, amelynek hatására a termés nagy veszteségeket szenvedett el.

A gyarmatosítók azonban teljesen érzéketlenek voltak az indiánok problémái iránt, magas adókat vetettek ki, a nagybirtokrendszer terjeszkedésével korlátozták a földhasználatukat és ezzel a megélhetés szélére sodorták őket. José Gabriel beadványokat írt az indiánok ügyében, de semmi választ nem kapott.

A papságban és a helyi kreol – dél-amerikai születésű spanyol – értelmiségben is nőtt az elégedetlenség. Kezdett formálódni egy spanyolellenes mozgalom, amelynek eszmeisége a függetlenség megszerzésének vágyát kifejező inka múlttal kapcsolódott össze. Az 1779-1780-as év már a fegyveres szervezkedés előkészítéséről szólt.

José Gabriel a 16. századi utolsó inka uralkodó, I. Túpac Amaru nevét vette fel, akivel egyébként vérségi kötelékben állt. A családi ős ellen a spanyol gyarmatosítók 1571-ben indítottak háborút, hogy Peru feletti hatalmukat teljessé tegyék. Az akkori uralkodót egy évvel később elfogták, megkeresztelték, majd nyilvánosan kivégezték.

Túpac Amaru színre lép

A lázadó kuraka fegyveresei 1780. november 4-én Tungasucánál elfogták a kegyetlenkedéseiről hírhedt Arriaga spanyol kormányzót és nemsokára ki is végezték. Mindez nem a forradalom hevében elkövetett cselekmény, hanem – mint ahogyan arra Schvéd Brigitta Kinga Charles F. Walker könyvét ismertető írásában leszögezi – egy előre eltervezett akciósorozat része volt.

A lázadás hamar átterjedt a déli területekre, a mai Bolívia és Argentína egy részére is. Közben a felkelés vezére megszüntette a bennszülötteket sújtó súlyos adókat és november 16-án, az amerikai kontinensen először eltörölte a rabszolgaságot. Túpac kezdetben még a spanyol király hű alattvalójának nevezte magát nyilatkozataiban, időközben azonban elveszítette az előkelő kreolok és az egyház támogatását, ezért 1781-ben felmerült a cuscói alkirályság gondolata, amely már Peru függetlensége felé mutató elképzelés volt.

Innentől Túpac inka királynak kezdte hívni magát, országa népére pedig a peruiak kifejezést használta, amelybe a kreolokat, valamint az európai és indián szülők gyermekeit, a meszticeket is beleértette. A birtokok elvétele miatt azonban az előkelő világi és egyházi rétegek egyre inkább kihátráltak mögüle.

Hiába volt a spanyol állam korrupt és kizsákmányoló, a felkelésben résztvevők együttműködése törékenynek bizonyult. Nemcsak a középrétegek voltak megosztottak, a bennszülöttek sem váltak egyöntetűen spanyolellenes forradalmárokká. Az Andok társadalma sokféle etnikai, vallási és nyelvi csoportból állt, egy részüket a spanyol és bennszülött hatóságok el tudtak tántorítani a felkeléshez való csatlakozástól.

A felkelők 1781 elején kezdték meg Cusco ostromát, tavasszal mintegy 17 ezer katona indult Túpac ellen, akinek a kitörési kísérlete kudarcot vallott. Feleségével és vezértársaival együtt elfogták és 1781 májusában kivégezték a város főterén, ugyanott, ahol a spanyolok 1572-ben az utolsó inka uralkodóval, Túpac Amaruval is végeztek.

A felkelés vezetését unokaöccse vette át Diego Túpac Amaru néven és folytatta a harcokat az 1783-as végső vereségig. Az elfogott vezetőkkel a spanyolok kegyetlenül végeztek, az inka-dinasztiának majdnem minden tagját megölték, egy kivételével. Juan Batuista Túpac Amaru 40 év rabság után 1822-ben tért vissza hazájába.

A Túpac Amarú-felkelés sikertelensége ellenére azt jelezte, hogy a gyarmati korszak végén az indiánok részvételével létrehozott független Peru reális alternatívaként jelent meg. Ennek veszélyét a spanyolok is érzékelték, ezért arra törekedtek, hogy az indiánokat megfosszák vezetőrétegüktől, hogy egy elit nélküli, csonka társadalomként működjenek.

A Túpac Amaru legendás alakká vált, a személyét övező kultusz az 1950-es évektől élénkült fel. Nevét használta fel az uruguayi gerillamozgalom, a tupamaro-mozgalom, és nem utolsósorban az amerikai rappert Túpac Amaru Shakur-t (2Pac) is róla nevezték el.