Az űrből érkezett anyagból készült Tutanhamon tőre
2016. június 1. 16:50
Tutanhamon tőre olyan anyagból készült, amely szó szerint az űrből érkezett – állítják kutatók egy nemrég megjelent tanulmányban. Olasz és egyiptomi tudósok non-invazív, röntgen fluoreszcencia spektroszkópia segítségével kiderítették, hogy a gyermekfáraó jobb combján elhelyezett tőr pengéjét meteoritból készítették.
Korábban
A kutatócsoport, amely magában foglalta többek között a Milánói Műszaki Egyetem, a Pisai Egyetem, valamint a kairói Egyiptomi Múzeum szakértőit, a Meteoritics and Planetary Science című folyóiratban számolt be a vizsgálatok eredményéről – olvasható a Discovery News honlapján. A Tutanhamon sírjára 1922-ben rátaláló Howard Carter három évvel később a következőképpen írta le a tárgyat: „Míves aranytőr kristály markolattal”. A díszes aranymarkolatú tőrhöz még egy arany – az egyik felén liliommintákkal, a másikon pedig tollmotívumokkal ékesített – hüvely is tartozott.
A drámai technológiai fejlődésnek köszönhetően a kutatók számára nemrég lehetővé vált, hogy meghatározzák a penge összetételét. „A magas nikkeltartalom egyértelműen vasmeteoritra utal” – mondta Daniela Comelli, a Milánói Műszaki Egyetem fizikai tanszékének kutatója, a tanulmány vezető szerzője. A vasmeteoritok főként vas-nikkel ötvözetből tevődnek össze, valamint kisebb százalékban kobalt, foszfor, szén és kén is található bennük.
Míg a vasércből készült leletek legfeljebb négy százalék nikkelt tartalmaznak, addig Tutanhamon tőrjének pengéje közel tizenegy százalékot. Emellett a pengén talált kobaltnyomok is megerősítik a feltételezést, miszerint a tőr meteoritból készült. „A nikkel és a kobalt aránya a tőr pengéjében megegyezik azon vasmeteoritok esetében mért értékekkel, amelyek a naprendszer korai szakaszában, a planetáris differenciálódás során megőrizték kezdetleges kondritarányukat” – mondta Comelli.
A kutatók igyekeztek kideríteni, pontosan melyik meteoritból készítették a pengét. „Figyelembe vettünk minden olyan meteoritot, amelyet a Vörös-tenger 2000 kilométer sugarú körzetében találtak, és végül húsz vasmeteorit maradt. Mindössze egyről, a Kharga nevűről derült ki, hogy nikkel- és kobalttartalma megegyezhet a penge összetételével” – tette hozzá Comelli. A meteoritdarabot 2000-ben találták az Egyiptom északnyugati részén fekvő városban, Marsza Matrúhban.
A tanulmány szerint az egyiptomiak szívesen használtak fel meteoritokat, ha nagy becsben tartott tárgyak készítéséről volt szó, feltehetően azért, mert az égből érkező objektumokat isteni üzeneteknek tekintették. Nem ez az első olyan ókori egyiptomi tárgy, amely meteoritvasból készült. 1911-ben például a Kairótól mintegy 70 kilométerre található Gerzehben kilenc, i. e. 4. évezredre datálható vasgyöngyöt fedeztek fel kutatók, amelyek szintén meteoritvasból készültek. Comelli szerint fontos megjegyezni, hogy Tutanhamon jó minőségű tőre arra is rávilágít, hogy már az i. e. 14. században is voltak munkájukat magas fokon űző kovácsmesterek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kesztyűje buktatta le, ezért került fogságba a hazaútja során az álruhás Oroszlánszívű Richárd 18:05
- Új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban 16:20
- Szerencsés véletlen következtében nyerte meg Hódító Vilmos a hastingsi csatát 16:05
- Már statisztaként is megdobogtatta a női szíveket Roger Moore 14:20
- A felújított nyírbátori múzeum betekintést ad a Báthori család életébe 12:20
- Megnyílt a Magyarság Háza Szórványmagyarság című fotókiállítása 11:20
- A háborúban és a politikában is sikert sikerre halmozott Dwight Eisenhower 08:20
- Hitler a lövészárokban tett szert katasztrófákhoz vezető küldetéstudatára tegnap