Az öt legrövidebb ideig hivatalban lévő amerikai elnök
2017. május 23. 17:17
A fogadóirodák egyre valószínűbbnek tartják, hogy a januárban beiktatott Donald Trump amerikai elnök nem tölti ki négyéves mandátumát. Az egyik, politikai eseményekkel kapcsolatos fogadási oldalon 24-26%-ra árazták annak az esélyét, hogy Trump ellen még az idén felelősségre vonási eljárás (impeachment) kezdődik. A talán nem teljesen meglepő hírek kapcsán összegyűjtöttük, ki volt az öt legrövidebb ideig hivatalban lévő amerikai elnök.
Korábban
A 32 napos Harrison
Soha nem derült ki, hogy mire lett volna képes elnökként a nagyreményű Williams Henry Harrison, aki minden idők leghosszabb, 1 óra 45 percen át tartó beiktatási beszédét tartotta meg 1841. március 4-én. A csípős, hideg idő ellenére viszonylag szép számmal gyűlt össze a kíváncsi tömeg, hogy tanúja legyen a hivatalba lépésekor már nemzeti hősként ünnepelt államférfi beiktatási ceremóniájának. Az egykori ohiói szenátort – aki hírnevét az angol-indián sereg legyőzésével szerezte meg – a szeszélyes időjárás felkészületlenül érte. Ennek ellenére friss elnökként derekasan helytállt, és végigmondta a szövegét, vázolva a következő négy év menetrendjét.
A 8495 szavas beiktatási beszéd végül a 68 éves Harrison első és egyben egyetlen elnöki szónoklata maradt. Mivel fedetlen fővel állt a szakadó hóesésben, tüdőgyulladást kapott, és az orvosok minden erőfeszítése ellenére egy hónappal később, 1841. április 3-án elhunyt. Újabb kutatások szerint nem feltétlenül a hóesés okozta meghűlés (vagy mint az akkori orvosai diagnosztizálták: tüdőgyulladás) okozhatta a vesztét, hanem egy bakteriális fertőzés, amely a beleiben kialakuló láz okozta szeptikus sokkot eredményezett. Bármi is okozta a végzetét, Harrison csak arról maradt emlékezetes, hogy elnökként ő töltötte posztján a legrövidebb időt, mindössze 32 napot 12 órát és 30 percet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap