Az Oszmán Birodalom bukása hozta el az iszlám felemelkedését
2025. január 27. 18:05 Múlt-kor
Korábban
A birodalom alkonya
Az 1910-es években (gyakorlatilag már a 19. század elejétől) a nagy oszmán hatalom a végét járta. A birodalom belülről emésztette önmagát, és közel állt az összeomláshoz. Isztambul már csak árnyéka volt egykori (16. századi) önmagának, a kalifátus utolsó óráit élte.
Ha dátumot kellene megadni a birodalom pusztulásáról, a helyes válasz 1908 lehetne, amikor a nacionalista ifjútörök mozgalom magához ragadta a hatalmat, de talán az 1918 pontosabb volna, hiszen az első világháború vetett végleg véget az örökké a Közel-Kelet ellentétét jelentő Oszmán Birodalomnak.
Hívők az Al-Azhar mecsetnél a déli ima idején
A Közel-Kelet sokáig a kis-ázsiai központú nagyhatalom árnyékában élt. Kairó 970-ben alapított Al-Azhar mecsete, amely az iszlám fő filozófiai központja volt, évszázadokon át volt elnyomva a török „rabiga” alatt, azonban a birodalom bukása során újból erőre kapott. Az az iszlám azonban, amelyet hirdetni kezdett, egy vitákkal, perlekedésekkel teli iszlám volt.
Abdou 1905-ös halálát követően egyik tanítványa, Mohamed Rasíd Ridá vette át a stafétabotot. Megalapította az Al-Manár (Világítótorony) című magazint, amelyben a szíriai teológus az arab és a muzulmán kultúra, illetve az arab nemzeti nézetek és az Al-Azhar teológiája között keresett kapcsolatot.
Atatürk 1930 körül.
Élete nagy részét azzal töltötte, hogy hirdette a törökök „árulását” − Mustafa Kemal Atatürk ugyanis eltörölte a kalifátust, világiasította Törökországot, amit számos török és arab egyaránt hitszegésként élt meg.
Ez szakadást eredményezett a török modellel, ugyanis az Al-Azhar látásmódja sokkal inkább hajlott a szigorú ortodoxia felé, amelyet Isztambul egyre inkább nyugatosított, illetve európaiasított.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/691703ad10911aec8a17323ef94c2b08.gif)
![kommunizmus](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/9.jpg)
kommunizmus
- Sztálin legjobb tanítványának nevezte magát Rákosi Mátyás
- Magyar propagandisták Bolíviában
- Német segítséggel jutott hatalomra Vlagyimir Iljics Lenin
- A mesterlövész vetett véget a túszejtésnek
- Nem volt problémamentes a Dorogi hanglemezgyár működése
- Politikai kérdés is volt Budapest mielőbbi helyreállítása a forradalom után
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora
- Koncepciós per keretében, teljesen irreális vádak alapján ítélték el Mindszenty Józsefet
- Számos nehézséggel járt a mezőgazdaság szocialista átszervezése
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult 20:20
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt 15:05
- Hét nem mindennapi múmia 14:20
- Holland közbenjárásra szabadultak a gályarabnak eladott prédikátorok 09:50
- Grönland, vagyis a Zöldföld, Vörös Erik ordas nagy hazugsága miatt népesült be 08:27
- I. Miklós cár személyesen cenzúrázta Puskin verseit tegnap
- Hűséges társ volt, de néha eledelként szolgált az antik házikedvenc tegnap
- Nem volt elég tehetséges, ezért csodagyereket nevelt fiából, Wolfgang Amadeus Mozartból tegnap