Az őslényekről és a Föld alakjáról is beható ismeretei lehettek Angkor építőinek
2021. január 27. 15:10 Múlt-kor
Korábban
Amikor az őslények és a papok még együtt éltek
Angkor központja a 12. század végén, VII. Dzsajavarman király és örökösei uralkodása alatt épült Angkorthom, azaz a „Nagy Város”. A 9 négyzetkilométeren elterülő, a Sziemreap folyó jobb partján fekvő Angkorthomot egy 100 méter széles árok és nyolc méter magas erődített fal határolja, amelyek minden irányban 3 kilométer hosszúak.
A városba elefántokkal és arcokkal díszített kapu vezet: itt található a királyi palota és a híres, piramis alakú, háromteraszos Bajon buddhista templom lótuszvirághoz hasonló 49 tornyával (ebből mára csak 37 maradt). A 23 méter magas tornyok mindegyikén a négy égtáj irányába Buddha (más vélekedések szerint bodhiszattva megtestesülésének) hatalmas kőarcai néznek.
A templomtól északra található a Győzelmi tér: ezt és a királyi palotát a város keleti főútjával párhuzamosan futó, 25 méter széles sugárút, a Győzelmi út köti össze, amely a csak különleges napokon nyitva tartó Győzelmi Kapuból indul.
Az Angkorthomtól egy kilométerre fekvő, 1186-ban felszentelt buddhista kolostor, Ta Prohm különlegessége, hogy meghagyták eredeti állapotában – a dzsungel dús növényeinek gyökereivel benőve. A festői szépségű kolostor falai között egykoron közel 80 ezer ember szolgált, köztük 18 magas rangú pap, ötezer hivatalnok és 615 mennyei táncosnő (apszara). A kolostor hatalmas könyvtárait és kincstárát a thaiok 1432-ben kifosztották és felgyújtották.
Ta Prohm szürke mészkőfalain egy centiméter nincs, ahol ne lenne díszítés, kőszobor vagy dombormű. Úgy tűnik, a szerzetesek tudták, hogyan néznek ki a dinoszauruszok és más őskori állatok. A majom-, szarvas-, vízibivaly- és papagájábrázolás mellett ugyanis a 150 millió évvel ezelőtt élt stegosaurust, egy 20 millió évvel ezelőtt élt ősi orrszarvút, valamint az antik világban és a középkori Európában ismert mitikus állatokat, baziliszkuszt és griffmadarat is látni a falakon.
Angkor a kambodzsai nemzeti büszkeség szimbóluma és egyben az ország legnagyobb turistalátványossága, amelyet az utóbbi időben egyre többen, nagyjából 2 millióan keresnek fel évente. Az idegenforgalom növekedése egyfelől jó Kambodzsa gazdaságának, de példátlanul megterheli az értékes és igen gyakran veszélyeztetett világörökségi színhelyeket. Angkorvatban például a már lekopott NO CLIMBING! felirat sem tartja vissza a turistákat, akik a tökéletes fotót akarják elkészíteni a lenyugvó napról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap