Az országot modernizálta, a „kasztrendszert” eltörölte, demokráciát mégsem hozott a Meidzsi-korszak Japánnak
2021. július 30. 15:56 Múlt-kor
Korábban
Elkerülhetetlen változás
Az 1860-as évek folyamán a sógun, Tokugava Iemocsi óvatosan igyekezett egyensúlyozni a harcias szamurájok és a lényegesen fejlettebb katonai erővel megtámogatott külföldiek érdekei között, mígnem 1866-os halálát követően fia, Josinobu lépett a helyére a modernizálás szándékával. A több alkalommal is nyílt lázadásba átcsapó feszültségen az új sógun nem tudott úrrá lenni, 1867 januárjában pedig a helyzet tovább romlott a nagybeteg Kómei császár halálával.
Az ekkor már felnőtt nevén, Mucuhitóként tisztelt herceg még klasszikus tanulmányait folytatta, amelyek nem tartalmaztak politikai képzést – lévén a császárság évszázadok óta csupán formális, már-már szakrális pozíció. 1867 végén aztán Josinobu benyújtotta lemondását, 1868 januárjában pedig a 15 éves császár átvette a hatalmat.
Habár a sógun maga mondott le, a sóguni kormányzat, a bakufu ellenállt a változásoknak, és a polgárháborús helyzet egészen 1869-ig, a sóguni rend híveinek teljes vereségéig kitartott.
Az 1868. áprilisi „ötcikkelyes esküben” a császár új, demokratikus államberendezkedés mellett tett hitet. Szeptemberben bejelentette Edo városának (a sógun udvarának addigi helye) névváltoztatását Tokióra, azaz „keleti fővárosra”, október 15-én pedig formális megkoronázására is sor került Kiotóban (maga a császári főváros csupán 1889-ben került át Tokióba).
Koronázásakor jelentette be a „nengó”, azaz új korszak megnevezését, a Meidzsi-korszak kezdetét is. A Meidzsi-korszak óta él azon szokás is, mely szerint egy császár uralma egyetlen korszakot jelöl – korábban ebben is akadtak változások, az uralkodók több korszakot is bejelenthettek uralmuk során. A korábbi császárokkal szemben Meidzsi valóban jelen volt a kormány ülésein és részt vett a napi politikában, bár ő maga továbbra is csak a legritkább esetekben szólalt fel.
A sógunátus helyét az úgynevezett államtanács vette át, amelyben három főminiszter vezette a kormányt, e rendszer az 1880-as évektől változott fokozatosan nyugatiasabb mintájúra.
A császár hatalmának visszavételével egyúttal azt is kijelentette, hogy a nagybirtokosoktól, azaz a daimjóktól „visszaveszi” földjeiket. A 280 nagybirtokot 1871-ben 72 prefektúrába rendezték át. A hajdani daimjókat korábbi bevételeik tíz százalékával kárpótolták évente, és kötelező volt Tokióba költözniük – többségük teljességgel visszavonult a politikától.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- 16:53
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap