Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
2024. szeptember 2. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Félelmetes istenségek
A ba egy sor kapun is át kellett, hogy haladjon, melyek mindegyikét másik istenség őrizte. A kapuk és az őrök beható ismerete elengedhetetlen volt a továbbjutáshoz, a Halottak Könyve pedig bőséges információval segítette az elhunytat.
Így például, amikor a hatodik kapuhoz ért, a 146. varázsige szerint így kellett szólnia: „Engedj nekem utat, mert ismerlek, ismerem a neved, és ismerem az isten nevét, aki őriz téged – Sötétség Úrnője, hangosan kiáltó; magasságát nem lehet tudni szélességéből, kiterjedése megismerhetetlen. Megszámlálhatatlan kígyó van rajta, és még a Mozdulatlan [azaz Szokar, a halottak memphiszi istene] előtt épült.”
Az elhunyt áldozatot mutat be Ré istennek
A halottnak saját magát is fel kellett magasztalnia, és hivatkozni az istenek védelmére. „Nevem nagyobb a te nevednél, és erősebb a tiednél a tisztesség útján” – írja a 144. ige.
A legfontosabb próba azonban a bevezetőben leírt helyen, a Két Maat Csarnokában várta az elhunytat, akinek földi létét itt bírálták el. Miután megválaszolta a 42 mumifikált isten kérdéseit, a sakálfejű Anubisz isten mérlegéhez léphetett, amelynek egyik serpenyőjébe az igazság képe (az ókori ábrázolásokon leggyakrabban egy toll), a másikba a halott szíve került.
Ha a kettő egyensúlyban volt, az elhunyt bebocsátást nyert az örök életbe, azonban ha nem, akkor az útja a „kárhozottak felfalójához”, a krokodilfejű, oroszán elülső testével és víziló hátsó felével bíró Ammuthoz vezetett. E második halállal az elhunyt személy örökre megszűnt létezni.
Anubiszhoz fohászkodó halott ábrázolása egy papiruszon
A Halottak könyvében azonban volt egy megoldás ennek elkerülésére, a 30B sorszámmal ismert igével: „Ó szívem, szíve anyámnak! Különféle alakjaim szíve! Ne tanúskodj ellenem, ne ellenkezz velem a döntéskor, ne légy velem ellenséges az Egyensúly Tartójának jelenlétében!”
Ahogy John H. Taylor elmondta: „Még ha rossz életet is éltél, ezzel az igével megúszhattad, mivel megakadályozza, hogy a szíved elmondja az igazat az isteneknek. Ez az első alkalom a történelemben, ahol azt látjuk, hogy az életben tanúsított viselkedés határozza meg a halál utáni sorsot. Nem vitték azonban végig a logikus végkifejlethez, mivel csalással ki lehetett kerülni ezt a kellemetlen pillanatot.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- 72 napig vártak segítségre az „andoki csoda” túlélői 15:05
- Változatos formákban vetekedtek a hatalomért az Árpád-ház tagjai 09:50
- Négy amerikai elnökkel is találkozott az emigrációba kényszerült Varga Béla 09:05
- Kezdetben még nem a sör miatt volt népszerű az Oktoberfest tegnap
- Csodával határos módon élte túl az IRA ellene szervezett merényletét Margaret Thatcher tegnap
- Átadásakor nem nyerte el mindenki tetszését a Steindl Imre által tervezett Országház tegnap
- Ehetetlen ételek és elégedetlen matrózok is akadályozták Kolumbusz küldetésének sikerét tegnap
- A magyar oktatás egyik legsikeresebb reformere volt Klebelsberg Kuno 2024.10.11.