Az idő három aspektusával találkozhatnak a látogatók az OSZK új kiállításán
2024. április 10. 13:20 MTI
Az antik és a keresztény kultúra időfelfogását mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szombaton nyíló, Az idő arcai című kiállítása.
Simon de Varie hóráskönyve (illusztráció)
Korábban
A kalendáriumok, krónikák, képeslapok és fényképek mellett gyermekek számára is kipróbálható, kézzel fogható és digitális különlegességek várják a látogatókat a tárlaton, akik egyéb érdekességek mellett a Pannonhalmi Hóráskönyvvel és Liszt Ferenc zsebnaptárával is megismerkedhetnek – tájékoztatta az OSZK kedden az MTI-t.
Mint írják, a kiállítás célja bemutatni az ünnepeinket, a hétköznapokból kiemelkedő emléknapjainkat, azok megünneplésének fontosságát. A tárlat bepillantást enged a régi korok időről alkotott elképzelésébe, és azt is felvillantja, hogy eleink hogyan fürkészték a jövőt, hogyan gondoltak a hétköznapokra és az ünnepekre.
Közleményükben kiemelik, hogy a kiállítás az idő három aspektusát ragadja meg. Az első, lineáris térben kronologikusan felépülő művek láthatók: krónikák, régi kalendáriumok, híres emberek határidőnaplói. A ciklikus időt bemutató második térben jelenik meg az év és a nap köre. Ezen a helyszínen láthatók az egyházi évhez kapcsolódó szerkönyvek, valamint itt jeles napjaink egymásra épülését is bemutatják. A harmadik terem a múló pillanatba helyezi a látogatót, ahol különleges tárgyak és idézetek segítenek megérteni minden pillanat fontosságát.
A kiállításon a bábfigurától az éggömbig és jóskönyvtől Liszt Ferenc zsebnaptáráig változatos dokumentumokkal és tárgyakkal találkozhat a nagyközönség. Ezeken kívül térképek, fotók, órák, plakátok, mozgóképes és hangzóanyagok is színesítik a tárlatot.
Külön erre az alkalomra érkezett Budapestre az 1500 körül készült Pannonhalmi Hóráskönyv, amely a tárlat egyik kiemelt látványossága. Az érdeklődők egy 16. századi csillagászati eszköz segítségével bepillantást nyerhetnek az európai asztronómia műhelytitkaiba is.
A látogatók továbbá digitális formában megforgathatják a zirci Ciszterci Műemlékkönyvtárból kölcsönzött éggömböt, hasonmás imakönyveket lapozgathatnak, valamint távcső nélkül is szemügyre vehetik a zodiákus tizenkét állatövi jegyét.
Mivel az antikvitásban két alakkal, Khronosszal és Kairosszal ábrázolták az időt, a kiállítótérben ez a két alak kíséri a látogatót. Khronosz a végtelenül hömpölygő idő megtestesítője, a fiatal Kairosz viszont az értékes pillanatnyi időt fejezi ki – olvasható az összegzésben.
A kiállítás kurátorai Túri Klaudia, Varga Bernadett és Szovák Márton, az OSZK Régi Nyomtatványok Tárának munkatársai – írják.
Az idő arcai című tárlat július 11-ig tekinthető meg – áll az OSZK keddi közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap