Az idilli Capri szigetén, Gorkij villájában készítette elő a németekkel való későbbi együttműködését Lenin
2021. február 10. 15:25 Paul Skates
Korábban
A sakkparti
Az igazi ütközet azonban egy sakktábla előtt zajlott, amiről Sangiuliano így írt: „Lenin, akit gyakran gyötörtek idegrohamok, sokat sakkozott kikapcsolódásképp, és nagy jelentőséget tulajdonított ennek az elfoglaltságnak […], amely az egyetlen dolog volt, ami valójában meg tudta nyugtatni.” A Lenin és Bogdanov között „a születő forradalmi erő kulturális hegemóniájáért” – ahogy Sanguiliano fogalmazott – vívott sakkjátszmákat megörökítő híres fotókat Gorkij mostohafia készítette.
Miután Lenin elhagyta a szigetet, felesége – aki nem kísérte el Caprira – megjegyezte, hogy „a Gorkij házában folytatott beszélgetésekből szinte semmit nem fedett fel, mert mindaz egyfajta fájdalommal töltötte el”. Csak annyit árult el feleségének, hogy „a tenger szép volt, a bor pedig finom.”
Gorkij az azt követő nyáron ismét meghívta Lenint, azzal a kéréssel, hogy az időközben az orosz klán által 1909. augusztus 5-én megalapított Capri Iskolában tartson egy előadássorozatot. Lenin ezt provokációként értelmezte, és „szakadársággal” vádolta az írót. „Természetesen nem megyek Caprira, hogy megtartsam azokat az előadásokat, amelyeket szívesebben tartanék meg Párizsban” – hangzott Lenin válasza, aki időközben Franciaországba költözött, és iskolát szervezett, ahol az „igaz hitről” prédikált.
A vezető szerepét aláásni kívánó szakadáspártiak száma azonban gyarapodott, és egyre több előadóterem nyitotta meg ajtaját előttük, Bolognában ezúttal egy még veszélyesebb tanítóval, Lev Trockijjal. Az ébredező tüzeket, fellángolásokat Lenin igyekezett gyorsan eloltani.
Gorkij így írt neki: „Vlagyimir Iljics, én annyira csodálom Önt […], mégis úgy tűnik, hogy Ön számára mindenki más csak egy hangszer (fuvola), amelyen azt a dallamot játssza, amelyben kedvét leli.”
Lenin 1910 júniusában mégis visszatért Caprira, feltehetőleg annak érdekében, hogy demonstrálja társainak, hogy Gorkijjal továbbra is töretlen a viszonya. Távol tartotta magát a Bogdanovval folytatott vitáktól, hogy idejét a színháznak és az akkoriban még ritkaságnak számító mozinak szentelhesse, ahol a Nérót és a Cretinetti voul sposare la filglia del padrone c. komédiát vetítették, a filmszínház előtt pedig jól mulatott az utcagyerekekkel.
Nagyon élvezte a zongorakoncerteket, Cimarosa és Pergolesi lemezeit, amelyeket Gorkij gramofonján játszott le neki. Beethoven L’Appassionata c. műve mélyen meghatotta az oroszt, aki lenyűgözve így szólt: „Ez a zene csodálatos, emberfeletti.” A Behring-villában – ahova Gorkij időközben átköltözött – eltöltött esték alkalmával gyakran egy asztalnál ültek össze az orosz értelmiségiek és a német arisztokraták, akik egyedüliként járulhattak Lenin színe elé. Egy alkalommal szórakozásból a ház ura egy egyenruhába öltözött inast arra kért, tegyen úgy, mintha letartóztatná Lenint: a tréfa kényszeredett nevetéssel végződött.
Sztálin az öbölben
Leninnel együtt Szoszó nevű társa, egy alacsony, darabos mozgású és izmos férfi, akit az „én csodálatos grúzomnak” hívott, azaz Sztálin is partra szállt. Keveset beszélt, és egy olyan szigeten, ahol hemzsegtek a nagyvilági személyek és a nemzetközi kémek, feltűnést keltett, ahogy ezt Edwin Cerio, Capri 1920-as évekbeli polgármestere is megerősítette. Fedezte Lenint, akinek csak az a cél lebegett a szeme előtt, hogy stratégiai kapcsolatokat építsen ki a németekkel (a kommunizmus bukása után fény derült rá, hogy a császár pénzügyi támogatást nyújtott a bolsevikoknak 1917-ben). Ezt követően júliusban Lenin ismét Párizs felé vette az irányt.
Bogdanov 1913-ban tért vissza hazájába, Lenin viszont csak 1917 tavaszán: Zürichben vonatra szállt és Oroszországba utazott. De vajon mi lett volna, ha a bolsevizmus fő ideológusát az 1910-es években rabul ejtették volna Capri szépségei és az édes semmittevés?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap