Az FBI-ra próbálta fogni a gyilkosságot King tiszteletes merénylője
2023. augusztus 27. 09:50 Steven Clark
Korábban
Merénylet a motel erkélyén
Kinget az eddig említetteken kívül még egy támadás érte, 1966-ban a Chicagói Szabadságmenet során egy téglával támadtak rá. A meghiúsult merényletkísérletek nem félemlítették meg, és akkor sem félt, amikor 1968. március 29-én elutazott a Tennessee állambeli Memphisbe, hogy ott bekapcsolódjon a helyi köztisztasági és útfenntartó vállalat afroamerikai munkásainak sztrájkmozgalmába. Április 3-án beszédet mondott a Mason Temple-ben. Ez volt az utolsó szónoklata.
A sztrájk vezetői másnap a szállásán, a Lorraine Motel 306-os szobájában gyűltek össze, hogy egy estére tervezett rendezvény részleteit megvitassák. Este hatkor néhányan, köztük King is, kisétáltak a motel erkélyére. Egy perccel később lövés dörrent, és a lelkész összeesett.
A lelkészt az FBI hírhedt vezetője, J. Edgar Hoover is megpróbálta eltávolítani a mozgalom éléről, ám végül James Earl Ray golyója tudta csak megállítani
A golyó a nyaka jobb oldalán érte Kinget, s szétroncsolta a nyelő- és légcsövét, eltörte az állkapcsát. A sérülés halálos volt, bár az orvosok még megpróbálták megmenteni az életét, de sikertelenül, egy órával később bejelentették, hogy Martin Luther King meghalt.
A gyilkosság környékét gyorsan lezárták, és egy szemtanú, Charles Stephens elmondta a rendőröknek, hogy a lövést követően a motellel szemközt álló házból egy fehér férfi futva távozott, majd bepattant egy Ford Mustangba, és elhajtott.
A hatóságok gyorsan átkutatták a motellel szemközti házat, és az egyik üresen álló második emeleti lakás fürdőszobájában valóságos nyomorgiára bukkannak: egy Remington Model 760-as mesterlövészpuskát, egy háromlábú állványt, katonai távcsövet, két kisebb homokzsákot, lőszereket, szendvicsdarabokat, cipőnyomokat, eldobott ruhadarabokat találtak, valamennyin sok ujjlenyomattal.
Az FBI nyilvántartása szerint a fegyveren és a távcsövön rögzített ujjlenyomatok James Earl Raytől származtak. A férfi azért állt körözés alatt, mert megszökött a missouri állami fegyházból 1967-ben. A dokumentumok pedig azt bizonyították, hogy ő volt az, aki a fürdőszoba melletti lakást is kibérelte, így a hatóságoknak megvolt az első számú gyanúsítottjuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap