Az Északi-sarkról hazudott, Lindbergh megelőzte, mégis nagy felfedező lett
2016. október 25. 11:56 Múlt-kor
Százhuszonnyolc éve, 1888. október 25-én született Richard Evelyn Byrd amerikai ellentengernagy, sarkkutató, aki először érte el repülővel a Déli-sarkot. A II. világháborúban tanácsadóként és elemzőként segítette az amerikai haditengerészetet a csendes-óceáni hadszíntéren.
Korábban
Arisztokrata családból származott, 1912-ben végzett a tengerészeti akadémián. Az I. világháború alatt számos repülési és navigációs technikát fejlesztett ki, majd a háború után az ő tervei alapján hajtották végre hidroplánokkal az első transzatlanti repülést. Byrd 1926. május 9-én pilótájával, Floyd Bennettel - saját állítása szerint - elérte az Északi-sarkot, de állítását nem tudta igazolni, s halála után előkerült naplói szerint is kudarcot vallott. Mindenesetre a kísérlet hírnevet hozott neki, a rá irányuló figyelmet pedig arra használta ki, hogy támogatókat találjon a Déli-sarkot megcélzó expedíciójához. 1927-ben ő is pályázott a 25 ezer dolláros díjra, amelyet az Atlanti-óceánt leszállás nélkül átrepülő pilótának tűztek ki, de felkészülés közben gépe összetört, és Lindbergh megelőzte. Byrd ezután már csak saját magának bizonyítva tette meg az utat, és kényszerleszállást végrehajtva, de épségben landolt Normandiában.
Egy évvel később belevágott az antarktiszi expedícióba, két hajóval és három repülővel indult a Déli-sarkvidék feltérképezésére. Útjuk során számos fotót készítettek, geológiai vizsgálatokat végeztek, és végig sikerült rádiókapcsolatot fenntartaniuk a külvilággal. Byrd 1929. november 29-én három társával (Bernt Balchen pilóta, Harold June rádiós és Ashley McKinley fotós) a Floyd Bennett nevét viselő repülőgéppel elérte a Déli-sarkot. A történelmi jelentőségű utat az antarktiszi bázisról a Föld legdélibb pontjáig és vissza 18 óra és 41 perc alatt tették meg, így immár jogosan írta be magát a történelemkönyvekbe.
Az Antarktisztól nem tudott elszakadni: még négy expedíciót vezetett oda 1933-1935, 1939-1941, 1946-1947, valamint 1955-1956 között. Második útján öt hónapot töltött egyedül egy meteorológiai állomáson, és csak egy hajszálon múlott, hogy nem halt meg szén-monoxid mérgezésben, életét a szabálytalanul érkező rádiójelek miatt aggódó társai mentették meg. Amikor Byrd 1938-ban Hamburgban járt, a náci vezetés arra akarta rávenni, hogy csatlakozzon a Déli-sarkvidéken létesíteni kívánt német "Neuschwabenlandot" feltérképező expedícióhoz, de ő nemet mondott. A II. világháborúban tanácsadóként és elemzőként segítette az amerikai haditengerészetet a csendes-óceáni hadszíntéren, majd Roosevelt elnök kérésére elvállalta az Antarktiszi Szolgálat parancsnokságát.
1945 után már kormánytámogatást is kapott, negyedik útjára a parancsnoki hajó mellett három repülőgép-hordozó, 13 másik hajó, 6 helikopter, 6 hidroplán és 15 repülőgép kísérte. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint a négyezer fős armadára a háború alatt az Antarktiszon végzett náci tevékenység feltárása miatt volt szükség, még merészebb teóriák szerint Hitler kifüstölése volt a cél, aki nem is követett el öngyilkosságot, hanem Neuschwabenland jege alá menekülve visszatért a festészethez. Richard E. Byrd, az Antarktisz egyik legnagyobb felfedezője nem sokkal utolsó expedícióját követően, 1957. március 12-én halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap