Az elsüllyeszthetetlen nő túlélte a Titanic, az Olympic és a Britannia hajószerencsétlenségét is
2021. november 6. 12:39 Múlt-kor
Korábban
Menekülés fogkefével
A White Star harmadik hajóját, a HMHS Britannicot az első világháború kitörése után kórházhajónak foglalta le a brit vezetés. Jessop 1916-ban vöröskeresztes nővérként dolgozott rajta. 1916. november 21-én az óceánjáró az Égei-tengeren haladt, amikor reggel 8 után hatalmas robbanás rázta meg a hajót. Feltehetően egy U-73-as német tengeralattjáró által telepített tengeri akna robbant fel, de az sem kizárt, hogy egy torpedó találta el a hajót.
„Hirtelen fülsiketítő moraj hallatszott. A Britannic megremegett, hosszan és elnyújtva a hajóorrtól egészen a tatig, megrázva az edényeket az asztalokon és összetörve dolgokat, míg a remegés alább nem hagyott, ahogy a hajó lassan folytatta útját. Mindannyian tudtuk, hogy találat ért minket” – emlékezett vissza a szörnyű pillanatokra Violet. Négy évvel korábban a Carpathián – annak ellenére, hogy éppen túlélte a Titanic elsüllyedését – amiatt panaszkodott, hogy nem vitte magával a fogkeféjét.
Fivére, Patrick később többször ugratta azzal, ha még egyszer egy hajókatasztrófában való részvételre adná a fejét, mindenképpen vigyen magával fogkefét is. Ezúttal nem is követte el ezt a hibát: volt annyi lélekjelenléte, hogy a villámgyorsan a hullámsírba kerülő Britannic süllyedése kezdetén a fogkeféjét is magához vegye.
A mentőmunkálatok azonnal megkezdődtek. A két utolsó mentőcsónakot az azokra felügyelő harmadtiszt, David Laws engedélye nélkül engedték le az automata kioldószerkezet segítségével. A csónakok nagy erővel csapódtak be a vízbe, de az igazi borzalmak csak ezután következtek. A hatalmas propellerek ugyanis mindent elsodortak, ami az útjukba került.
Violet az egyik, a hajócsavarok által egyelőre kevéssé veszélyeztetett mentőcsónakban ült, onnan látta, ahogy a másik csónak – utasaival együtt – eléri a tomboló propellereket: „A tekintetek megteltek borzalommal, ahogy a vízben mindenfelé törmelékek és vörös sávok jelentek meg. A leeresztett mentőcsónakok még lógva hagyott kötelei megteltek emberekkel, mintha csak legyek lennének a légypapíron. Egyre növekvő félelemmel kapaszkodtak kétségbeesetten, tudván, hogy a biztos halál vár rájuk, ha eleresztik a kötelet.”
A Violetet szállító mentőcsónak egyre közelebb került a vadul pörgő hajócsavarokhoz: „(...) a Britannic hatalmas propellerei felkavartak és ledaráltak mindent, ami a közelükbe került – az emberek, a csónakok és minden más egyetlen rettenetes örvénnyé vált.” Az ápolónő úgy döntött, nem várja tétlenül, hogy őt is elsodorja az egyik szerkezet, ezért a vízbe ugrott. Csak a mentőmellényében bízhatott, mivel úszni nem tudott. Levegőért kapkodva egyszer csak valamibe beverte a fejét és elsüllyedt.
Nagy nehezen sikerült a felszínre rugaszkodnia, az eléje táruló látvány szörnyű volt: „Az első dolog, amit fájó szemeimmel megpillantottam, egy közelemben lévő fej volt. Egy fej, úgy szétnyílva, akár egy birka feje a hentesnél, az agya pedig a khaki színű ruhával borított vállakon csörgedezett. Bármerre néztem, a szenvedés szívszorító jeleneteit láttam, leszakított combokat, mintha csak egy óriás tépte volna le őket.
A halottak ekkor már békésen lebegtek a vízen, és rémült iszonyatot sugárzó arcú emberek bukkantak a vízfelszínre, majd buktak alá az utolsó alkalommal.” A hajó 55 perc alatt elsüllyedt. A tragédiában a Britannic 1065 utasából (személyzettel együtt) 30 vesztette életét.
Jessopot a harmadik baleset sem tántorította el attól, hogy még 1950-ig hajókon szolgáljon. Ezt követően visszavonult a suffolki Great Ashfieldben található XVI. századi zsúpfedeles házába, ahol tyúkokat nevelt. 1971-ben halt meg szívszélhűdésben, egy évvel azután, hogy John Maxtone-Graham elkészítette vele a története széles körben való megismertetése szempontjából kulcsfontosságú interjút. 1996-ban aztán Violet unokahúgai, Margaret Meehan és testvére, Mary átadták az óceánjáró-szakértőnek nagynénjük 1934-ben befejezett visszaemlékezéseit, amelyeket 1997-ben éppen Maxtone-Graham szerkesztésében ismerhetett meg a nagyközönség.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap