Az amerikai elnökök hét legérdekesebb beiktatási beszéde
2018. augusztus 30. 12:49 Múlt-kor
Korábban
A leghumorosabb
A beiktatási beszéd a hivatalba lépő amerikai elnök hitvallásának terjedelmes megnyilvánulása, retorikailag jól megszerkesztett, lelkesítő, és a legtöbbször használt szavakban (nemzet, Isten, haza) jól tetten érhetők benne az elnöki program fundamentumai. Ezekből a beszédekből csupán egy valami hiányzik: a humor. Ezt Paul Boller történész is megerősítheti, aki miután végigrágta magát az összes beszéden, arra a felismerésre jutott, hogy egyetlen olyan sor sincsen a hivatalos átiratokban, ami a mosoly leghalványabb jelét csalná az olvasó arcára – nem beszélve a közönségről.
Egy valaki talán mégis kilóg a sorból: ő nem más, mint a holland származású, az ellenfelei által az 1837-es gazdasági válság félrekezelése miatt csak Martin Van Ruinnak (a „ruin” angolul azt jelenti, hogy elront, tönkretesz) nevezett Martin Van Buren. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a jogász végzettségű, már az Egyesült Államok polgáraként született Van Buren – az őt megelőző hét elnök még az amerikai forradalom előtt látta meg a napvilágot – „történelmi tette” egy elszólásnak köszönhető. Van Buren a következőket mondta 1837. március 4-én: „az amerikai forradalom eggyé forrasztott bennünket születésem idején; s miközben a legnagyobb tisztelettel végignézek ezen az emlékezetes pillanaton (…)”. Van Buren itt nyilvánvalóan az amerikai forradalom magasztos pillanatára utalt, de a meglepett közönség számára úgy tűnt, mintha az elnök saját születését dicsőítette volna…
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap