Az amerikai elnökök hét legérdekesebb beiktatási beszéde
2018. augusztus 30. 12:49 Múlt-kor
Korábban
A legszellemesebb
Dwight D. Eisenhower katonai pályafutása a második világháború derekán kezdett üstökösként felfelé ívelni: Roosevelt elnök 1942 júniusában az Egyesült Államok európai haderőinek főparancsnokává nevezte ki, majd ő vezényelte a szövetségesek észak-afrikai és szicíliai partraszállását, valamint az olaszországi hadműveleteket. 1944 elejétől „Ike” Eisenhower volt a szövetséges haderő európai főparancsnoka, s döntő része volt a normandiai partraszállásban és a végső győzelem kivívásában.
Csak 1952-ben lépett a politika színpadára, a választások előtt a mérsékelt és rendkívül népszerű katonát mindkét párt megkörnyékezte. Eisenhower végül a Republikánus Párt elnökjelöltségét vállalta el, s az „I like Ike” jelszó ellenállhatatlannak bizonyult. Óriási fölénnyel győzött, és lett az Egyesült Államok 34. elnöke; a tisztségben ő volt az egyetlen hivatásos katona a múlt században. Eisenhower első beiktatási beszédére 1953. január 20-án került sor Washingtonban, ahol nem mindennapi látvány fogadta az eskütételre érkező vendégsereget, miután egy cowboy – Eisenhower egy német származású farmer gyermekeként Texasban nőtt fel – lóháton érkezve a ceremónia közepén meglasszózta a hivatalba lépő elnököt, nagy derültséget okozva ezzel a jelenlévők között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap