Az alkukból nem kért, visszautasította a miniszterelnöki széket ifjabb Andrássy Gyula
2022. június 30. 11:50 Múlt-kor
162 éve, 1860. június 30-án született Tőketerebesen (ma Trebišov, Szlovákia) Ifj. gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyula magyar politikus, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, a Horthy-korszak legitimista mozgalmának meghatározó alakja.
Korábban
Az édesapa nyomdokaiban
Az 1848–49-es szabadságharcban katonai és diplomáciai szerepet vállaló id. Andrássy Gyula a világosi fegyverletételkor éppen külföldön volt megbízatáson, hogy támogatást szerezzen a magyar ügynek.
A megtorlások időszakát – beleértve saját halálos ítélete 1851-es meghozatalát és jelképes (in effigie) felakasztását – jobbára Párizsban vészelte át, itt vette feleségül 1856-ban Kendeffy Katinkát.
Még a francia fővárosban született meg első gyermekük, Tivadar (1857-1905). A bécsi politika változásával a házaspár 1857-ben hazatérhetett, ezután született két gyermekük, Ilona (1858-1952) és ifj. Gyula, akit a családban „Duci” becenéven ismertek.
A gyermekek neveltetésük során mindvégig magántanulók voltak, iskolába nem jártak, a család az édesapa 1871-es külügyminiszteri kinevezésével Bécsbe költözött.
Miután id. Andrássy Gyula 1879-ben lemondott posztjáról, többet foglalkozott gyermekei nevelésével, és többek között a külpolitikáról is tanította őket. Ifj. Gyulát magával ragadta a diplomácia világa, és apja nyomdokaiba lépett a pályán.
„A szép akasztott”, idősebb Andrássy Gyula
1883-ban – édesapja ajánlásával – a konstantinápolyi követségen helyezkedett el fogalmazóhelyettesként, majd diplomáciai vizsgája letétele után 1884-ben Berlinben már attaséként tevékenykedett. Németországi kiküldetése során az itteni Frigyes Vilmos Egyetemen (a mai Humboldt Egyetemen) hallgatott jogot a nagynevű jogtudós Rudolf von Gneist előadásain, akinek nézetei nagy hatással voltak rá.
1884-ben egyúttal bekapcsolódott a magyarországi belpolitikába a Szabadelvű Párt tagjaként, az ez évi országgyűlési választásokon a csíkszentmártoni kerület képviselőségét szerezte meg.
Két évvel később teljesen elhagyta a diplomáciai pályát, 1892 novemberétől 1894 júniusáig belügyi államtitkárként dolgozott, majd az első Wekerle-kormányban a király személye körüli miniszter posztját töltötte be a következő év januárjáig, amikor e kormány megbukott.
1898-ban, majd 1904-ben ismét kilépett a pártból, az 1905-ös választások után a saját maga alapította, a kiegyezést pártoló („67-es”) Országos Alkotmánypártot vezette, ennek színeiben 1910-ig ismét képviselő volt. Habár az 1905–1906-os belpolitikai válság során többször felajánlották neki a miniszterelnöki széket, a cserébe támasztott feltételek miatt mindannyiszor elutasította.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.