Arábiai Lawrence tragikus motorbalesete vezetett a bukósisakok kötelezővé tételéhez
2021. június 14. 17:55 Múlt-kor
Korábban
A sisakok evolúciója
A fejet védő sisakok ötlete persze nem Cairns találmánya. Arra már az ókorban rájöttek, hogy a fej sérülése sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint a test egyéb részeié, ezért a hadseregekben már évezredek óta használnak különféle sisakokat.
A görög hopliták, a római legionáriusok, vagy a középkori lovagok felszerelésének a sisak mindig is részét képezte. Utóbbiak a lovagi tornákon is viselték a sisakjukat, amely valamelyest megvédte a fejüket az ellenfeleik fegyvereitől.
Cairns idejében is léteztek már sisakok, ám ezek vajmi kevés védelmet nyújtottak. A repülőgépeket vezető pilótáktól kölcsönzött fejvédők többnyire bőrből készültek, és egy szemüveg tartozott hozzájuk, amely elsősorban azt a célt szolgálta, hogy a nagy menetszél ellenére a vezetők oda tudjanak figyelni a műszerekre és az útra.
Bármilyen furcsán hangzik, de Cairns egyik nagy problémája az volt, hogy megfelelő számú jelentkezőt találjon, akik már használták a sisakot, és úgy szenvedtek balesetet. Végül hét ilyen esetet talált, és a korabeli statisztikai valószínűségek ellenére mindannyian túlélték a balesetüket.
Az idegsebész a hadseregnél lobbizott, hogy legalább ott tegyék kötelezővé a bukósisak viselését, de erre végül csak 1941-ben került sor, mikor két motorost veszített a sereg egy hét alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.