2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Amikor Lengyelország harapófogóban találta magát

2020. szeptember 17. 10:48 Múlt-kor

„A leszerepelt lengyel kormány magára hagyta a lengyel lakosságot. […] A szovjet kormány ezért szent kötelességének tartja, hogy segítő kezet nyújtson lengyelországi ukrán és fehérorosz testvéreiknek” – ezzel a „baráti és önzetlen gesztussal” magyarázta Vjacseszlav Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere a Lengyelország ellen 1939. szeptember 17-én megindított szovjet támadást, amelynek valójában sokkal pragmatikusabb okai voltak.

Német és szovjet katonák fognak kezet Lengyelország közepén
Német és szovjet katonák fognak kezet Lengyelország közepén

1939. augusztus 23-án két külügyminiszternek sikerült megdöbbentenie a világot, amikor Joachim von Ribbentrop, a náci Németország és Vjacseszlav Molotov, a kommunista Szovjetunió képviseletében aláírta Moszkvában a szovjet-német megnemtámadási szerződést. A két állam között lévő ideológiai szakadékot, amelyet a kommunista és a nemzetiszocialista eszmék kibékíthetetlensége meglehetősen mélyre formált, egy időre sikerült áthidalni. Az aláírók az egyezményben ugyanis kötelezték magukat arra, hogy tartózkodnak az egymás ellen irányuló erőszakos, katonai lépésektől, illetve nem lépnek be olyan katonai szövetségbe, amely a másik ellen irányul.

A közvélemény vélhetően még jobban megdöbbent volna, ha tudomást szerez a Molotov-Ribbentrop-paktumnak nevezett egyezség titkos záradékáról, amelyben az aláírók kijelölték érdekszféráik határait, amely érintette Lengyelországot, a Baltikumot, illetve Besszarábiát. Ribbentrop és Molotov a Narev, a Visztula és a Szan folyók menték felosztották egymás között Lengyelországot, nagyjából félbe vágva a Molotov által csak „versailles-i fattyúnak” nevezett államot.

A két nagyhatalom megnyugodhatott: Sztálin biztos volt abban, hogy időt nyert, és a németek egy ideig nem nyomulnak majd tovább kelet, azaz a Szovjetunió felé, míg Hitler bizakodóan nézhetett a lengyelországi hadjárat elé, hiszen keletről csak a lengyel haderővel kellett farkasszemet néznie.

Hitler eredetileg csak egy autópálya szélességű korridort kért a lengyelektől, amellyel szárazföldi összeköttetést szeretett volna létrehozni az első világháború után a német anyaországtól elszakított Kelet-Poroszországgal. A folyosó átadásáról azonban Varsó hallani sem akart, így a Führer 1939. szeptember 1-én rázúdította csapatait Lengyelországra.

A német támadás megindítása után a lengyel haderő folyamatos hátrálásra kényszerült, a Wehrmacht pedig sorra foglalta el a nyugat-lengyelországi városokat. Ennek ellenére a lengyelek az első két hétben még nem adták fel a küzdelmet. A lengyel vezérkar úgy döntött, hogy a lengyel-román határ mentén összevonja csapatait és megpróbálkozik egy ellentámadással. 1939. szeptember 17-én azonban az ország keleti határain megjelent a Vörös Hadsereg és megkezdte az előrenyomulást a Molotov-Ribbentrop-paktumban felvázolt határvonalakig.

A lengyel hadsereg nem bírta a kettős prést és összeomlott – a szovjet támadó erők egy részét egyébként éppen a román határ menti lengyel erők ellen vetették be. Szeptember 22-én a német és a szovjet hadsereg egyes egységei már kezet is szoríthattak egymással, és szeptember 28-án a támadó erők elérték a paktumban lefektetett határvonalakat. Lengyelország újra megszűnt létezni.

A szovjet fél hivatalosan a Kelet-Lengyelországban élő belorusz és ukrán „testvérek” megsegítése végett avatkozott be a küzdelembe. Ez persze csak ok volt a háború megindítására. A Szovjetunió ugyanis nem vesztett semmit Lengyelország felosztásával. A területi nyereség mellett kiiktatta nyugati szomszédját, így megakadályozta, hogy a szovjetellenes ország a jövőben akár felvonulási területe legyen a nyugati hatalmaknak a Szovjetunió ellen. A szovjet vezetők ugyanis csak a hatalomgyakorlás módozatait tekintve tettek különbséget a nyugati demokratikus, illetve a diktatórikus, autoriter berendezkedésű országok között. Szemükben Olaszország, Németország, vagy akár Nagy-Britannia, ha nem is hasonló mértékben, de a kommunizmussal szemben álló kapitalista világrendet képviselte.

Sztálin a csehszlovák válság idején mélyen csalódott Nagy-Britanniában és Franciaországban- A szovjet vezetés nem akart német terjeszkedést a térségben, és javaslatokat tett a hitleri agresszió megállítására, de ezeket senki sem akarta meghallani nyugaton. Csehszlovákiát végül feldarabolták és ez mély nyomot hagyott Sztálinban, aki bizalmatlan lett és 1939 márciusában egyik felszólalásában már arról beszélt, hogy a nyugati demokráciák „cseh területeket adnak a németeknek a Szovjetunió elleni háború megkezdéséhez”. Sztálin jól látta, ha kiegyezik a németekkel, időt nyer, és abban reménykedett, hogy a kapitalisták egy fegyveres konfliktussal addig talán kivéreztetik egymást nyugaton, és nem kerül sor egy Szovjetunió elleni német támadásra.

A két nagyhatalom által összeroppantott Lengyelországban a lengyel nép talán legsötétebb időszaka kezdődött. Nyugaton, a németek által megszállt területen a Gestapo és a hírhedt Einsatzgruppék kezdték el a gyanús elemek, illetve az alsóbbrendűbbnek kikiáltott zsidó lakosság likvidálását. A németek a hadifogságba került tisztek egy részét szintén kivégezték, a katonák zöme pedig hadifogoly- vagy koncentrációs táborokban kötött ki. A helyzet keleten sem volt jobb. Bár a Vörös Hadsereg katonáit utasították, hogy igyekezzenek „felszabadítóként”, barátságosan viszonyulni a lakossághoz, és a szovjet propaganda a lengyel fölbirtokosok földjének a szegény parasztok közötti felosztásáról harsogott, a tisztogatás a keleti területeken is elkezdődött.

A Belügyi Népbiztosság, az NKVD emberei a lengyel államhoz hűnek tartott bírókat, hivatalnokokat, rendőrtiszteket letartóztatták és sokukat likvidálták. A legkirívóbb eset annak a 15-22 ezer lengyel tisztnek (többségük tartalékos volt) az NKVD által történt szisztematikus lemészárlása volt, akiket a Szovjetunió belügyi népbiztosa, Lavrentyij Berija „a szovjet hatalom elkötelezett ellenségeinek és a megjavulás reményével nem kecsegtető személyeknek” titulált. Berija 1940. március 5-én tett javaslatot a kivégzésükre, amit a szovjet állambiztonsági szervek, miután a Szovjet Kommunista Párt felső vezetése jóvá hagyta, végre is hajtottak.

A lengyel kormány és hadseregvezetés Romániába menekült, illetve ezrek lépték át a lengyel menekültek előtt megnyitott lengyel-magyar határt is. A menekülő lengyel katonák közül sokan csak átmenetileg maradtak Magyarországon és többen Nagy-Britanniába szöktek, hogy ott folytassák a harcot, így rengeteg lengyel pilóta erősítette a Brit Királyi Légierőt az 1940 nyarán kezdődő angliai csatában, ahol kimagasló teljesítményt nyújtottak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár