2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Amikor a „legfényesebb ékkő” esett le a spanyol koronáról: így vesztették el Mexikót

2020. szeptember 16. 16:55 Múlt-kor

Új-Spanyolország, azaz a későbbi Mexikó és az anyaország közös története 210 éve ért véget, az 1810. szeptember 16-án kitört függetlenségi háború eredményeként. A három évszázados spanyol uralom elleni felkelés és a belső megosztottság miatt az ország csak 1821-ben vált függetlenné, de ekkor még messze állt attól, hogy nyugvópontra is kerüljön. A gyarmatosítókhoz való ambivalens viszony és a helyi hatalmi elit érdekellentétei folyamatosan felszínen tartották a konfliktusokat és generálták a feszültséget.

Miguel Hidalgo hadserege Guanajuatóban 1810. szeptember 28-án
Miguel Hidalgo hadserege Guanajuatóban 1810. szeptember 28-án

Hatalmas területek

Új-Spanyolország Alkirályság területe a gyarmati korszakban kiterjedtebb volt a mai Mexikóénál: északon magában foglalta a mai Egyesült Államok délnyugati államait, két oldalról a Karibi-tenger és a Csendes-óceán határolta. Délen a mai Panamától északra elhelyezkedő területek és a távoli Fülöp-szigetek is hozzá tartoztak. Ezek a határok azonban egyre jobban összezsugorodtak a spanyolok folyamatos veszteségei miatt.

Az 1814-re megmaradt területnek több mint 6 millió lakosa volt, központban a 168 ezres Mexikóvárossal, a kontinens legnagyobb fővárosával. A lakosság két nagy csoportját az indiánok és a fehérek alkották. A korszakban a lakosság 60%-a indián, 22%-a mesztic (azaz európai és indián szülők gyermeke), és 18%-a a kreol (spanyol bevándorlók utóda) volt. A „spanyolok” között is volt különbség, az anyaországból érkezőket megkülönböztették a már Mexikóban születettektől, előbbieket nevezték gachupínnak. Elnevezésük egy spanyol nemesi (hidalgó) vezetéknév (Cachopin) többszörösen módosult változatára utal.

Egy 16. századi vers jól érzékelteti az alkirályok hatalmi helyzetét:
„Isten az égben,
A király messze,
És itt én parancsolok”

Új-Spanyolországnak sajátos társadalmi berendezkedése volt: a gachupínek a kreolok, a kreolok pedig az indiánok felett uralkodtak, az anyaország pedig mindhárom csoportot kihasználta. Az etnikai csoportok politikai és gazdasági pozíciókon való osztozkodása meglehetősen kiegyensúlyozatlan volt. Ezt mutatja az is, hogy a legfontosabb adminisztratív, egyházi, katonai és kereskedelmi posztokat az összlakosság 0,2%-át adó, nagyjából 15 ezer gachupín töltötte be.

A kreolok nehezményezték, hogy az újonnan érkezett spanyolok felettük álltak a ranglétrán, ez a fajta frusztráltság nagy számban hajtotta a függetlenségi mozgalmak felé őket. Gondolkodásukra egyfajta kettős identitás volt jellemző: egyfelől a hagyományok, a nyelv, származás és vallás mentén Spanyolországhoz és az egész királysághoz kapcsolódtak, másfelől hazájukat már Mexikó jelentette, ahol éltek, dolgoztak és ahol a családjuk, vagy annak egy része is lakott. Az indiánok javarészt elszigetelten éltek és gazdálkodtak, a hatalmi elit jelenlétének csak negatív hatását érezték, amely legsúlyosabban földjeik kisajátításában nyilvánult meg.

A 18. században a spanyol felvilágosult abszolutista reformok Mexikó gazdaságára pozitív hatással voltak. A bennszülött lakosság védelmében már a 16. században intézkedéseket hoztak: egy pápai bulla és egy királyi rendelet például tisztázta, hogy az indiánok is emberi lények, sőt a spanyol korona alattvalói, tehát üdvözölhetnek is. Emellett megtiltották rabszolgasorba vetésüket is.

Ez a szemléletmód a 16. század végén azonban megváltozott. A történészek a spanyol gyarmati sikerek egyik titkát a bennszülött intézmények manipulálásában látják. Az alkirályság az indián vezetőréteget a lakosság és az idegen tisztségviselők közötti közvetítésben felhasználva sarcolta meg a mexikóikat.

Új-Spanyolország a 18. század végén erős és stabil gazdasággal bírt, amely a bányászaton és a mezőgazdaságon alapult. Az anyaországtól gyakorlatilag függetlenül működött, ugyanakkor súlyos adókat fizetett. Ezek mértéke 35-szöröse volt annak, amit az angolok saját gyarmataikra kivetettek.

A számok magukért beszélnek: az ideérkező termékeket 36,5%-os adóval terhelte meg a korona, a termelésből származó bevételeknek pedig 10%-át fölözte le. Az országnak ez 17 millió pezó kiesést jelentett az átlagosan 240 milliós összetermeléséből. Az innen származó bevételek ugyanakkor a spanyol korona összbevételeinek 2/3-át tették ki. Nem véletlenül ez volt gazdaságilag a legértékesebb gyarmat, a spanyol korona „legfényesebb ékköve”. Az elégedetlenkedés egyik legfőbb forrása a gazdasági kizsákmányolás volt, de az anyaország bűnlajstromán előkelő helyen szerepeltek az elnyomó társadalmi és adminisztratív intézkedések is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
A Guadalupei Szűzanya – mexikói köznyelvi nevén Lupita – Mexikó legfőbb nemzeti szimbóluma.Miguel Hidalgo a Guadalupe-i Szűzanyát ábrázoló zászlóval (Antonio Fabrés 1905-ös festménye)Agustín de Iturbide ezredes (a bal oldali alak) Román Sagredo 1870-es festményénMexikóváros főtere egy 1695-ös festményen
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Fizessen elő most kedvezményesen!
Bezár