Amíg lehetett, kettős játszmát folytatott a II. világháborúban Törökország

Brit remények

Már 1941 őszén megegyezés született Cordell Hull amerikai külügyminiszter és Lord Halifax washingtoni brit nagykövet között arról, hogy Törökország a szövetségesekhez való édesgetésében Nagy-Britannia vállalhatja a főszerepet.

Megindultak a hadianyag-segélyszállítmányok, azonban Churchill szándékosan igyekezett ezek mértékét oly módon korlátozni, hogy az átadott anyag csak védelmi célok ellátására legyen alkalmas. Úgy gondolta, ha Németország ellen látszik fordulni a hadiszerencse, a megnövelt katonai segéllyel lehet majd a leghatékonyabban maguk mellé állítani Ankarát.

Az 1943. januári, Roosevelt és Churchill közötti casablancai találkozón a brit „mediterrán stratégia” nyert elsőbbséget, ez Olaszország inváziója mellett a Törökország csatlakozása irányába tett erőteljesebb lépéseket is jelentette.

Még abban a hónapban brit delegáció látogatott a törökországi Adanába, ahol tagjai többek között a török vezérkari főnökkel, Fevzi Cakmak marsallal találkoztak, Churchill pedig személyesen Inönüvel.

Miközben a vezérkari főnök elképesztő számokat sorolt fel (2300 harckocsit, 2600 tüzérségi eszközt, 120 000 tonna repülőgép-üzemanyagot, stb.), amelyekre serege harcra késszé tételéhez szüksége lett volna a szövetségesektől, Churchill ígéretet tett Inönünek a katonai segélyek növelésére. Mindezért cserébe a török elnök semmi többet nem ígért, mint hogy átgondolja a semlegesség kérdését.

Amikor Churchill felhozta az esetleges szövetséges légibázisok létrehozásának kérdését, Inönü mereven elzárkózott a tengelyhatalmak Balkán-félszigeti jelenlétére hivatkozva – amíg Bulgária a tengelyhatalmak oldalán állt, addig Törökország gazdasági központja, Isztambul is veszélyben volt. A szinte eredménytelennek mondható találkozóról mindazonáltal Churchill „óriási sikerként” számolt be táviratban Rooseveltnek.

Erre megvolt a maga oka: Churchill, ahogy Roosevelt és országaik katonai vezetése is, mind a saját irányába szerette volna továbbvinni a háborút. Casablancában végül nem született megegyezés a Földközi-tengeri műveletekről Szicília elfoglalásán túl – George C. Marshall amerikai vezérkari főnök abban reménykedett, hogy ezt követően már Franciaország felé fordíthatják figyelmüket, mások Olaszország teljes felszabadítását tűzték volna ki célul, míg a brit War Cabinet Olaszország mellett a Balkán-félszigetet vette célba „Földközi-tengeri támadó stratégia” című 1942. decemberi dokumentumában. A terveket további fejlesztésre és tanulmányozásra utalták ki.

1. Megfontolt álláspont
2. Brit remények
3. Merész, részletes ábrándok
4. Lehetetlen kérés

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

pápaság

• Pápasága ideje alatt csaknem az egész bolygót beutazta II. János Pál
• Csupán 33 napig uralkodott a I. János Pál, a „mosolygós pápa”
• Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
• Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
• A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
• Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
• Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
• Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
• A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok