Alapjaiban rengette meg a világot az 1918-ban kitört spanyolnátha-járvány
2020. január 30. 18:45 Múlt-kor
Korábban
Volt – nincs
A halálos járvány 1920-ra már csupán nyomokban volt jelen néhány helyen, és az 1918 őszi „halálos hullámhoz” képest elenyésző számú áldozatot szedett.
A legvalószínűbb magyarázat erre maga az evolúció, amely a vírusok esetében rendkívül gyors ütemben figyelhető meg: a vírusnak végső soron nem áll érdekében megölni a megfertőzött gazdatestet, mivel annak halála esetén nehezebben terjedhet tovább.
A spanyolnátha-vírus leghalálosabb mutációi tehát voltaképpen saját kihalásukat eredményezték, a legsikeresebben terjedő variánsok pedig azáltal találtak újabb és újabb gazdatestekre, hogy egyre kevésbé voltak hajlamosak megölni áldozataikat.
Nagyvonalakban kijelenthető, hogy a spanyolnátha a sikeresebb túlélés érdekében kevésbé halálos vírussá alakult, ami az emberiség szemszögéből a járvány végét jelentette.
A történtekből kiolvasható, mennyire felkészületlenül érte a világot az 1918-as influenzajárvány. A túlbizakodott orvostudományt térdre kényszerítette pusztításával, emellett pedig évtizedekre – de talán az egész évszázadra is – hatással volt az érintett területek gazdaságára és társadalmára, és arra is, hogyan kezeli az emberiség a különböző kórokozók formájában időről időre felbukkanó járványveszélyt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap