Akár élő macskákat vagy emberi hullákat is képes volt felfalni a bélpoklos Tarrare
2018. augusztus 3. 18:08 Múlt-kor
A francia forradalmat követő háborúk idejéből ismerjük a csillapíthatatlan éhségű Tarrare történetét, akinek bizarr állapota teljesen lenyűgözte kezelőorvosait. A férfi bármit képes volt megenni, és falánkságát semmilyen gyógyszer nem tudta csillapítani.
Korábban
A francia forradalom eseményei szerte Európában aggodalommal töltötték el az abszolutista államok udvarait. Az újdonsült fenyegetés kibékítette az egyébként rivális nagyhatalmakat, így a porosz király, II. Frigyes Vilmos és a Habsburg uralkodó, II. Lipót 1791-ben pilnitzi nyilatkozatukban már közösen intéztek felhívást a többi európai állam felé, hogy álljanak ki az ekkor már igencsak szűk politikai mozgástérrel rendelkező francia király, XVI. Lajos hatalma mellett. A nyilatkozat Franciaországban csak tovább tüzelte a – a király néhány héttel korábbi, sikertelen menekülési kísérlete miatt egyébként is heves – antimonarchista indulatokat és erősítette a háború-pártiak pozícióit. Végül 1792 áprilisában a Nemzetgyűlés megszavazta az Ausztriának küldött hadüzenetet, ezzel kezdetét vette az első koalíciós háború.
A forradalmi hevület sok fiatal franciát késztetett arra, hogy csatlakozzon a hadsereghez. Így jelent meg a fronton egy 20 éves, igencsak különös megjelenésű, Tarrare nevű férfi is. Bár Tarrare meglehetősen sovány volt – alig nyomott 45 kilót –, azonnal megütközést keltett a laktanyában azzal, hogy szinte képtelen volt abbahagyni az evést. Hiába kapott négyszeres fejadagot, folyamatosan további étel után kutatott – akár a szemétben is. A bélpoklosság mellett, leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy teste elviselhetetlen bűzt árasztott magából.
Feljebbvalói nem is viselték el sokáig a bizarr közlegényt, és hamarosan egy elzászi katonai kórházba küldték. Itt két orvos, Dr. Courville és Baron Percy teljesen ámulatba esett Tarrare képességeitől és igyekeztek mindent kideríteni nem mindennapi állapotáról.
Kiderült, hogy Tarrare valamikor 1772 körül születhetett és már egészen kisgyermekkorától kezdve kénytelen volt együtt élni csillapíthatatlan éhségével. A szerencsétlen kisfiú egy idő után már annyit evett, hogy szülei képtelenek voltak azt anyagilag finanszírozni, így inkább elüldözték őt otthonról. Tarrare ezután vándormutatványosként kereste kenyerét egy prostituáltakból és tolvajokból álló „társulathoz” csatlakozva. Az üzleti modell lényegében abból állt, hogy míg Tarrare lekötötte az ámuló közönség figyelmét különféle evőmutatványaival, addig társai sorra kizsebelték a nézőket.
Tarrare előadása a korabeli beszámolók szerint valóban lenyűgözően – vagy ha úgy tetszik, borzasztóan – látványos lehetett. Képes volt akkorára kinyitni az állkapcsát, hogy aztán abba egy egész vödör almát beleöntsön, majd azokat hörcsögként a pofazacskóiban tartsa. Nem volt olyan dolog, amelyet ne tudott volna elfogyasztani: lenyelt parafadugókat, köveket, sőt egyszer egészben lenyelt egy élő angolnát is. Persze előfordult az is, hogy rágnia kellett. Az előadás során rendszeresen marcangolt szét macskákat és kutyákat is.
Testének ily módon történő megerőszakolása természetesen nyomot hagyott maga után. Evés közben hasa rendszeresen úgy felpuffadt, akárcsak egy hőlégballon, hogy aztán egy gyors vécézést követően újra teljesen visszahúzódjon. Bőre így egy idő után gusztustalanul megnyúlt és folyamatosan lebenyekben lógott az arcán és a hasán egyaránt. Egy leírás szerint képes lett volna övet is kötni magának a róla lógó hájból.
A válogatás nélkül elfogyasztott „ételek” hatására alakult ki, a fentebb már említett testszaga is. Tarrare bőre állandóan tűzforró volt, az izzadság szennyvízként folyt róla és bűze látható páraként lengte őt körül. Érdekesség ugyanakkor, hogy a rajta elvégzett vizsgálatok szerint Tarrare teljesen épelméjű volt, az evés iránti lekűzdhetetlen vágyát leszámítva, mindig teljesen normálisan beszélt és viselkedett.
A katonai szolgálatra egyértelműen alkalmatlan férfi később mégis felkeltette egy magas rangú francia hadvezér érdeklődését. Alexandre de Beauharnais tábornok (Napóleon első feleségének, Jozefinának a jakobinus Terror idején kivégzett férje és Napóleon fogadott fiának, Eugéne Beauharnaisnak a vérszerinti apja) úgy vélte Tarrare különleges képessége hasznára válhat a hadműveletek során: lenyeletett vele egy dobozt, amelybe egy üzenetet helyezett. Tarrare feladata az volt, hogy magát német parasztnak álcázva átjusson a frontvonalon és eljuttassa a hasában csempészett üzenetet egy porosz fogságba esett francia tiszthez.
A terv természetesen kudarcot vallott, hiszen a németül egy szót sem beszélő, magát bűzfelhőbe burkoló Tarrare azonnal felkeltette az ellenség figyelmét. A poroszok Landau mellett foglyul ejtették, majd megkínozták, aminek hatására a szerencsétlen férfi megtört és elmesélte bevetésének részleteit. Erre a poroszok az árnyékszékhez láncolták és megvárták, míg a doboz „felbukkan”. A franciák szerencséjére Beauharnais maga sem bízott az akció sikerében, így az üzenet semmiféle érdemi információt nem tartalmazott, pusztán arra kérte a „megtalálót”, hogy jelezze neki, hogy a levél célba ért.
A porosz tábornok első haragjában azonnal ki akarta végeztetni Tarrarét, de látva az akasztófán pityergő férfit, végül egy kiadós veréssel útjára engedte, nem messze a francia vonalaktól.
Az esettől megrettent Tarrare könyörgött feljebbvalóinak, hogy ne küldjék őt többet ilyen bevetésre. Elhatározta, hogy visszatér a kórházba és igyekszik kigyógyulni egész életét megkeserítő állapotából. Korábbi orvosa, Percy kitartóan kísérletezett: adott neki ópiumot, borecetet, dohánykapszulákat – és lényegében mindenféle gyógyszert, amit csak ismert, mindhiába. Tarrare étvágyát semmi sem tudta csillapítani, így újabb és újabb botrányokba keveredett. Egy alkalommal megitta a kórház betegeiből lecsapolt vért, majd később rajtakapták, amint a hullaházban lakmározik a holttestekből. Végül egy 14 hónapos csecsemő eltűnése után elterjedt a pletyka, hogy Tarrare ette meg a kisbabát. Bár eme történet valóságtartalmáról semmit sem tudunk, mindez már a tudományos érdeklődés által hajtott Percy számára is sok volt, és kidobta Tarrarét a kórházból.
Az orvos és a bélpoklos férfi útjai azonban még egy alkalommal keresztezték egymást: Tarrare halálos ágyán, egy versaillesi kórházban. A férfi 1798-ban, tuberkulózisban halt meg és egykori orvosa vezette a boncolását. A jegyzőkönyv szerint Tarrare belsőségeit teljesen elrohadt állapotban találták, mája megnagyobbodott, épp úgy mint a gennyes kelésekkel borított gyomra, amely a teljes alhasát kitöltötte. Kiderült az is, hogy Tarrare életében árasztott szaga semmi sem volt ahhoz képest, ami halála után kezdett áradni belőle. A fuldokló orvosok sorra hagyták el a szobát, majd végül Percy is maga is feladta – Tarrare testének boncolása így sosem fejeződött be.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán 18:05
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király 16:05
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában 15:05
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély 10:35
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat 09:50
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke 09:05
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás tegnap
- A politikai rendőrség még a szabadságharc után is veszélyesnek tartotta Mindszenty Józsefet tegnap
