Ahol még a segédszemélyzetet is politikai megbízhatóság alapján választották

Bevezetőjében Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója, valamint Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója is aláhúzta, hogy egyes véleményekkel ellentétben nincs válságban, sőt, rendkívül jó állapotban van, nagyon „jól termel” a magyar történész szakma. Fodor Pál hangsúlyozta, hogy ez a könyv egy modell lehetne annak tekintetében, hogy hogyan kellene, és hogyan szabadna ehhez hasonló témákhoz nyúlni, de mint a főigazgató elmondta, a mű után – Gecsényi Lajos szavaival élve – „nem kapkodtak a kiadók”. A kötet témájára áttérve hozzátette, hogy sajnos még ma sem lehet mindenkiről az alapvető információkat nem lehet megosztani a publikummal, így például annak ellenére, hogy lehet tudni, hogy hosszú ideig mindenki párttag volta külügyi apparátuson belül, a párttagságra vonatkozó információt nem lehet nyilvánosságra hozni. 

A MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának vezetője elmondta, hogy a külügyben hosszú évtizedeken át a politikai megbízhatóság volt a legfőbb szempont a kiválasztásnál. Az apparátus sokáig annyira alkalmatlan volt a külügyi munkára, hogy a hatvanas évekig 1-2 évente változott a külügyminiszter személye. A főigazgató Sebestyén Pál nemzetközi jogásznak a külügyi szolgálat aktuális problémáiról írt, Baráth Magdolna bevezető tanulmányában szereplő feljegyzését idézve kifejtette, hogy sokan a szakszerűség minimális kritériumainak sem feleltek meg. Az 1946. október 28-án keletkezett dokumentumban többek között ez áll: „Nem lehet eléggé hangsúlyozni, minő szükség van arra, hogy a pártok jelöltjeivel szemben is bizonyos kívánalmak a szakszerűség, a nyelvtudás és a külügyi szolgálatra alkalmasság általános kellékei szempontjából érvényre jussanak.” Mint Fodor kifejtette, az egész külügy a kommunista párt zsákmánya volt, és bár az 1980-as évekre a minisztériumban már a szakmai szempontok is érvényesültek, még ekkoriban is voltak komoly problémák. A főigazgató érdekességképpen, mondandója alátámasztására elmondta, hogy volt olyan, 1914-ben született „elvtárs”, aki csak 1954-ben végezte el a középiskolát.

A kötetet bemutató Prőhle Gergely, nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy miután 2000-ben külügyes lett, sokakat megismert a könyv szereplői közül. A politikus hozzátette, hogy azok a gondolati pályák, amelyek a kötetben megjelennek, nem tűntek el a rendszerváltással, de világosan kell látni, hogy egy olyan szakma, mint a diplomácia elsősorban emberi minőség kérdése, mind korrektség, mind intellektuális erő tekintetében. A helyettes államtitkár kifejtette, hogy a külügy legfontosabb kérdései évtizedek óta ugyanazok: mitől jó egy nagykövet, egy diplomata? A diplomácia, az ország érdekérvényesítése mennyiben politikai, diplomáciai, gazdasági és/vagy kulturális tevékenység? A különböző információszerzéssel és –elemzéssel foglalkozó szervezetek a birtokukba kerülő információt milyen módon képesek úgy megosztani egymással úgy, hogy egy használható munkaprogram vagy cselekvési terv álljon elő?  Lényeges szempont emellett az is, hogy egy kapcsolatrendszer kialakításakor melyek az inkább politikai, és melyek az inkább gazdasági szempontok: vagyis mennyire vagyunk önállóak, és mennyire igazodunk másokhoz.

Prőhle idézte Bolgár Elek, Velics László, Kvassay László és Kertész István 1946. november 7-én Gyöngyösi János külügyminiszterhez írt levelét, amelyben a külügyminisztérium tekintélyes, vezető beosztású tisztviselői arról panaszkodnak, hogy a külügybe a beosztottak mellett még a segédszemélyzet kinevezése is a „politikai protekcionizmus és az azzal párosuló nepotizmus” alapján történt meg. Egy másik dokumentumot idézve kifejtette, hogy sok esetben azonban még a megfelelő végzettség sem jelentett semmit: ő is sok mindenkit ismert, akinek megvolt a végzettsége mellett a nyelvismerete, valamint az alapvető tájékozottsága is, de ennek ellenére nem volt kellően művelt és intelligens, ami különösen a protokolláris eseményeken ütközött ki. A Baráth Magdolna tanulmányában idézett dokumentumokból is látszik a szocialista vezetés görcsös igyekezete egy megfelelő képességű apparátus kinevelésére: állandóan azzal kísérleteztek, hogy hogyan lehet elérni azt a színvonalat, amelyet számos más országban már sikerült.

Mint kifejtette, a diplomáciai mozgástér kérdése egy másik fontos szempont volt. Ennek kapcsán Baráth Magdolna tanulmányából idézte az MSZMP KB Külügyi Osztályának 1966. október 1-jei előterjesztését Magyarország és az ún. fejlődő országok kapcsolatairól, amelyben világosan látszik a külügy dilemmája: „A fejlődő országok vonatkozásában politikai és gazdasági érdekeink és lehetőségeink között ellentmondások mutatkoznak. Politikai érdekeink azt követelnék, hogy gazdasági kapcsolatainkat leginkább a leghaladóbb politikát folytató országokkal erősítsük. Gazdasági lehetőségeink viszont azt diktálják, hogy gazdasági kapcsolatainkat a gazdaságilag stabil, illetve olyan országokkal erősítsük, ahol lehetőség van konvertibilis valuta kitermelésére. Ezen ellentmondásnak objektív alapja van, ugyanis az Egyesült Arab Köztársaság és India kivételével éppen a leghaladóbb országok rendelkeznek a legkedvezőtlenebb kereskedelmi és fizetési lehetőségekkel (például Guinea, Mali, Algéria, Tanzánia, Burma stb.).”

Prőhle a kötet kapcsán a diplomataoktatás kérdését is megemlítette. Mint elmondta, előbb-utóbb a kommunisták is rájöttek, hogy a csepeli munkásból nem lehet nagykövetet faragni, ezért végül bezártak a Külügyi Akadémiát. A helyettes államtitkár kitért arra, hogy fontos megőrizni a legnagyobb magyar diplomaták emlékét. Ennek kapcsán megemlékezett Velics László, a két háború közötti időszak egyik legnagyszerűbb diplomatájának tragikus életútjáról. Velics egy ideig Németországban tevékenykedett, majd Genfben volt a népszövetségi delegáció vezetője, majd a berni követség vezetője, végül az 1940-es években az athéni követség vezetője lett, ahol részt vett az ellenállási mozgalomban és a zsidómentési akciókban. Hazatérése után a római követség vezetésével bízták meg, de hamarosan hazahívták, és végül 1953-ban Kál-Kápolnán, a kitelepítés alatt halt meg.

A kötet társzerzője, Gecsényi Lajos elmondta, hogy sok-sok évvel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy a magyar diplomácia elitjéről egy összeállítást kellene készíteni, mivel sem a szakma, sem más számára nem követhető, hogy kik milyen tisztséget töltöttek be a külügyi apparátusban. A Magyar Országos Levéltár (ma Magyar Nemzeti Levéltár) egykori igazgatója utalt Pritz Pálnak a két világháború közötti külügyi apparátus történetének feldolgozása terén végzett úttörő munkásságára. Kifejtette, hogy két kormány alatt is próbálkoztak már a kötet kiadásával, de az illetékesek mindkétszer visszautasították az ajánlatot. Hozzátette, hogy a most bemutatott kötet egy nagyon fontos segédkönyv lehet, Baráth Magdolna tanulmánya pedig a magyarországi külkapcsolatok alakulásáról képet adó, komplex történészei elemzés.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2015

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták