Ágyban, párnák közt halt meg A keresztapa alakját ihlető Frank Costello
2019. november 14. 17:59 Múlt-kor
Korábban
Ellentétek és a meghallgatás
Genovese nem volt hajlandó elfogadni a neki osztott lapokat: eltökélt szándéka volt, hogy átvegye a hatalmat Costellótól. Megalázónak tartotta, hogy a Luciano-család korábbi főnökhelyetteséből egyszerű capo lett, néhány beosztott „katonával”.
Frontális támadást azonban nem indíthatott: Costello rendkívül népszerű volt a családban, uralma konfliktusoktól mentes és mindenki számára jövedelmező volt.
Nagy vonalakban elmondható, hogy Genovese törekvéseit főként a család erőszakosabb bűncselekményekkel foglalkozó tagjai támogatták, míg a békés, illetve legitim vállalkozások résztvevői egyöntetűen Costello mellett álltak.
Az utóbbiak ereje és befolyása volt a nagyobb, ráadásul Costello mellett állt helyettese (egyben unokatestvére), Guarino „Willie Moore” Moretti, aki „katonák” sokaságának parancsolt New Jersey-ben. Genovese kénytelen volt várni.
A fordulópont 1950-ben jött el: az Egyesült Államok Szenátusa nagyszabású vizsgálatot indított a szervezett bűnözéssel kapcsolatban, Estes Kefauver tennesseei szenátor vezetésével.
A tanúk százait beidéző vizsgálat a Kefauver-meghallgatások néven vált ismertté: 600-nál is több gengsztert, stricit, bukmékert, politikust és a maffiával kapcsolatban álló ügyvéd tanúskodott a törvényhozás felsőháza – és a televíziós közvetítés nézői – előtt.
Costello az idézett tanúk között igazi sztár volt – ő volt az egyetlen, aki önként feladta az ötödik alkotmánykiegészítés által nyújtott védelmet, azaz azon jogot, hogy az ember elutasítsa bármely kérdés megválaszolását, ha a válasz saját magára nézve terhelő lenne.
Costello ettől azt remélte, hogy bebizonyíthatja: teljesen legitim üzletember, akinek nincs rejtegetnivalója. Habár az egész országban az a hír járta, hogy egész New York államban nem lehet egyetlen bírót sem kinevezni az ő jóváhagyása nélkül, megpróbálta az elit, és nem az alvilág tagjaként feltüntetni magát a szenátus előtt.
Döntése hibának bizonyult. Habár a meghallgatás a televíziós kamerák kereszttüzében, nevének felvállalásával zajlott, az operatőrök Costellónak csupán a kezét mutatták. Óvatosan fogalmazta meg válaszait, az eseményt figyelemmel kísérő pszichológusok pedig megjegyezték, hogy igencsak idegesnek tűnt.
A meghallgatás vége felé a bizottság a következő kérdést tette fel: „Mit tett Ön az országáért, Mr. Costello?”
A válasz a meghallgatások során igen ritka nevetést váltott ki a jelenlévőkből: „Befizettem az adómat!” A Luciano-család főnöke nem sokkal később kisétált a meghallgatásról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap