A világ minden tájáról érkeznek múmiák Budapestre augusztusban
2018. július 20. 13:59 MTI
Ókori egyiptomi, inka, középkori német és a természetes úton konzerválódott váci múmiákat is megtekinthetik az érdeklődők a Világ Múmiái Kiállításon, amely augusztus 16-án nyílik Budapesten, a Komplex rendezvényközpontban.
Korábban
Az amerikai tudósok, régészek, orvosok és antropológusok együttműködésével összeállított bemutató betekintést ad az ókori Egyiptom világába, az inkák középkori civilizációjába, a dél-amerikai természeti törzsek vagy a középkori Németország életébe – közölte a kiállítást szervező cég.
A több száz lelet között az egyik legérdekesebb von Holz báró, a harmincéves háború alatt elhunyt német nemesember mumifikált teste, de újra láthatóak lesznek a világhírű váci múmiák is, amelyeket a váci Fehérek templomának 1994-es felújítása során fedezték fel egy rég elfeledett földalatti kriptában. A tárlat részeként egyiptomi állatmúmiákat és Nes-Hor egyiptomi pap mumifikálódott testét is bemutatják több más érdekesség mellett.
Mint írják, a testek egy részét szakrális célokkal, titkos rituálé keretében mumifikálták, míg mások a kripták, vagy lápok mélyén, természeti hatásra konzerválódtak. A tájékoztató idézi Bátyi Dánielt, a kiállítást szervező cég ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy tárlat látogatói megtudhatják hogyan öltözködtek, mit ettek, milyen betegségek sújtották őseinket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap