A történelem hét legnagyobb alfahímje
2015. május 28. 08:37
Korábban
A szváziföldi Casanova
II. Sobhuza, Szváziföld királya mindössze négy hónapos volt, amikor 1899-ben apja halála után trónra került. Ezután egészen 1921-ben történő nagykorúvá nyilvánításáig nagyanyja, Labotsibeni, és nagybátyja, Malunge herceg uralkodott helyette. Szváziföld hosszú időn át brit gyarmat volt, így az uralkodó többek között II. Erzsébet 1953-as koronázásán is részt vett. Az ország végül 1968-ban nyerte el függetlenségét, de Sobhuzának afrikai mércével mérve viszonylag hosszú időre volt szüksége, hogy 1973-ban az alkotmány hatályon kívül helyezésével és a parlament feloszlatásával abszolút hatalomra tegyen szert.
A kis délkelet-afrikai ország egykori királyának hosszú élete során 70 feleségétől összesen 210 gyermeke született. Még lenyűgözőbbnek tűnhet a teljesítménye, ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1982-ban elhunyt uralkodó mindezt 1920-től 1970-ig érte el. Gyermekei közül mintegy 180 élte meg a felnőttkort, és 97-en még 2000-ben is életben voltak. Könnyen lehet, hogy II. Sobhuza nem minden unokájának tudta a nevét fejből, mivel az agg uralkodó halálakor már több mint ezren voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap