A törökök Trianonja
2015. augusztus 10. 08:35 Csernus Szilveszter
Korábban
A vesztes számlája
Az oszmán állam így 1914-es területének 15%-ára, 453 000 km²-re zsugorodott és 37 milliós lakosságának már csak 41%-a, 15 millió fő maradt a szultán alattvalója. Ugyanekkor ez utóbbi nemcsak a területveszteség, hanem a háború - közte nem kis részben az örmény genocídium - számlájára írható. Így a vesztes államokkal összehasonlítva, Törökországnál nagyobb arányú lélekszámveszteséget csak Ausztria szenvedett el, mégpedig azzal, hogy lakosságának 79%-a a felosztóihoz került.
Ugyanakkor természetesen a fenti számadatok nem tükrözik a veszteséglisták további elemeit és az árnyalt összehasonlításokat. A török és a magyar békét összehasonlítva például elmondható, hogy míg a Magyar Királyság feldarabolása egy több százéves határokkal bíró organikus országterületet, - és azon belül egy annál kisebb, de szintén jelentős nemzetterületet – érintett, addig a saint-germaini és sévres-i békék nyomán a két érintett állam az évszázados hódító politika nyomán hozzácsatolt, a központi területtel sokszor csak igen laza földrajzi kapcsolatban álló területet veszített. Azokat ráadásul az államalkotó nemzet csak elvétve lakta (kivétel ez alól a Szudéta-vidék), a területeket Habsburg-, illetve az Oszmán-dinasztia uralma kötötte össze. Ausztriában ráadásul még osztrák nemzettudat sem alakult ki. Ilyen tekintetben tehát a Saint-Germainben és Sévres-ben megkötött szerződések két avítt, dinasztikus alapokon nyugvó birodalmat szabdaltak szét, amíg a trianoni leginkább egy nemzetet.
Ami a sévres-i béke utóéletét illeti, a török történelemben nem jelentett 1920. augusztus 10. fordulópontot. Amíg Damad Ferid miniszterelnök ellátta kézjegyével az okmányokat a sévres-i porcelángyár bemutatótermében és Törökországban nemzeti gyásznapot rendeltek el, addig Musztafa Kemál tovább folytatta a harcot. A török erőfeszítéseket a három évvel későbbi Lausanne-ban aláírt béke tetőzte be, amely majdnem kétszeresére növelte a sévres-i Törökország területét.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap