A szófukar Washingtontól a frappáns Reaganig – hét híres USA-elnöki beiktatási beszéd
2017. január 20. 08:25 Fekete István
Korábban
A legrövidebb
A legrövidebb, mindössze 135 szóból álló beiktatási beszédet a második elnöki mandátumát megkezdő George Washington mondta el 1793. március 4-én. „Polgártársaim, ismét meghallottam hazám hívó szavát, hogy betöltsem az első államférfi funkcióját” – kezdte a mindössze öt mondatból álló beszédét, amelyben leszögezte, mekkora megtiszteltetés számára, hogy ismét bizalmat szavazott neki az „egyesült Amerika népe”. A következő két mondatba a 192 centiméter magas, mindig jól öltözött, ám fogatlansága miatt a száját kevéssé nagyra nyitó elnök a törvényesség, a hivatali eskü fontossága, valamint a jelenlévők tanúskodásának a szükségességét szorította bele. Mint oly sokszor, Washington ezzel is hagyományt teremtett: az őt követő újraválasztott elnökök ugyanis a második alkalommal általában jóval rövidebb szónoklatokat intéztek híveikhez. Erre Abraham Lincoln adott észszerű magyarázatot, amikor arról beszélt, hogy egy rövidebb beszéd sokkal megfelelőbb erre a célra, mivel a négy éven át kiadott deklarációk és dagályos előadások felemésztik az emberek energiáját, ezért már nem nagyon van értelme újat mondani.
A francia és indián háború hősét, a függetlenségi küzdelmek megtántoríthatatlan főparancsnokát elképesztően őszintének ismerte meg a környezete. Washington személyiségét remekül jellemzi az a tény, hogy visszautasította az évi 25 ezer dollárnyi tiszteletdíjat, valamint azt az ajánlatot, hogy az 1780-as évek elején a gazdasági és politikai zűrzavarban katonai diktatúrát vezessen be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap
- 2024.05.22.