A "sivatagi Manhattan" is felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára
2015. július 3. 15:14 MTI
Felvette az UNESCO a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a jemeni Szanaa és Sibám városát, amelyekre a síita fegyveresek és a kormánypárti erők összecsapásai miatt leselkedik veszély.
Korábban
Jemen fővárosának, Szanaának az óvárosa súlyosan megrongálódott a fegyveres konfliktusban - hangsúlyozta csütörtöki közleményében az ENSZ kulturális szervezete. Jemenben Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök hívei és a 2014-ben jelentős területeket az ellenőrzésük alá vonó húszi lázadók állnak harcban egymással. Március óta a Szaúd-Arábia vezette arab szövetségesek hajtanak végre légitámadásokat az országban azzal a céllal, hogy megakadályozzák a lázadókat az ország teljes területének elfoglalásában.
A jemeni építészetre jellemző fővárosi festett és díszített ablaküvegek és kapuk nagy része elpusztult vagy megrongálódott - mutatott rá az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, amely sajnálatát és aggodalmát fejezte ki a gazdag múltú és műemlékekben gazdag muszlim várost sújtó pusztítások miatt.
Sibám óvárosa - amely XVI. században épült egy sziklás kiszögellésre - és az óvárost körülvevő fal is felkerült az UNESCO veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. A konfliktus jelentette veszélyeken kívül a város, amely toronyformájú építményeinek köszönhetően a Sivatagi Manhattanként is emlegetnek, állagmegóvási és kezelési problémákkal is küzd - közölte az UNESCO. Vasárnap kezdődött Bonnban az UNESCO világörökségi bizottságának 39. ülése, amelyen július 8-ig döntenek több mint 30 jelölt felvételéről az emberiség világörökségi listájára.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- A Harmadik Birodalom hívéül szegődött a részecskefizikát forradalmasító Hans Geiger tegnap
- Cseh kollégájától kölcsönözte nevét Latin-Amerika korszakalkotó költője, Pablo Neruda tegnap
- Az élőhalottaktól rettegve változatos módon csonkították meg a holtakat a középkorban tegnap
- Megtépázta a történelem Iványi-Grünwald Béla kecskeméti művésztelepét tegnap
- Marguerite Higgins útjai háborúból háborúba tegnap
- Miért gyilkoltak a tiszazugi „arzénzóna” asszonyai? tegnap
- Abszurd elemekkel tűzdelt, nyers erőszakkal kicsikart vallomás alapján ítélték halálra Rajk Lászlóékat tegnap
- A kommunistákkal készült politikai szövetségre lépni a meggyilkolt olasz miniszterelnök 2023.09.23.