A repülés pionírjai, légi akrobaták, vakmerő utasok – kétszáz éve röpködnek légballonok a Városliget felett
2021. február 9. 15:51 Lovas Dániel
Korábban
Szabályozott sebességű ugrások légballonról az Iparcsarnoknál
1889. Megfordult a Városligetben az amerikai Joseph Johnson (1856–1889) is, aki elsőként tudta szabályozni ejtőernyős ugrás közben a zuhanás sebességét. Újításának lényege, hogy a selyemkupola belépő élénél körbevezetett egy zsinórt, amelynek meghúzásával változtatni tudta a kupola átmérőjét.
Az Európában Charles Leroux néven turnézó légi akrobata több mint 500 sikeres ugrást hajtott végre. Ezek közül kettőt a Városligetben 1889 pünkösdjének első és második napján.
Amint a Vasárnapi Ujság tudósításában olvasható:
„Leroux mindkét ízben egyedül szállt fel, trapézen ülve. Ernyője a léggömb hálózatán függött, hossza hat méter, felső része pedig 30 centiméter átmérőjű fakarikában végződik. Lebocsátkozása mindkét alkalommal teljes sikerrel ment végbe, s ritka érdekes látványt nyújtott, amint kezdetben teljes erővel zuhant a mélybe, majd az ernyő kibontakozva, lassú lebegő mozgást vett fel.”
Az Iparcsarnok előtti légballonfelszállásoknak és Leroux (alias Johnson) irányított sebességű ugrásainak sok nézője volt. A bátor amerikait nem sokkal később elérte a levegő pionírjainak végzete. 1889 szeptemberében a Tallinn melletti bemutatóugrása alkalmával a viharos szél olyan erővel sodorta a tengerparti sziklának, hogy szörnyethalt. A tengerparton felállított emlékmű napjainkban is őrzi a tragikus ugrás emlékét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.