A reformkori politikai élet aktív szereplője volt Vörösmarty Mihály
2024. december 1. 18:05 Múlt-kor
Korábban
A szabadságharc költője
A harmincas években még egy mesterművet alkotott: 1836-ban megírta hazafias lírájának műremekét, a Szózatot, amely Egressy Béni 1843-as megzenésítésének köszönhetően a magyar kultúra egyik alapkövévé vált. 1837-ben Árpád ébredése című darabjával nyitották meg a Pesti Magyar (később Nemzeti) Színházat, ahol többi színművét is bemutatták.
Ugyanebben az évben Bajza Józseffel elindította az Athenaeum című politikai-társadalmi-irodalmi folyóiratot, amely egészen 1843-ig a kultúrára fogékony reformnemzedék egyik jelentős sajtóorgánumaként funkcionált. Az Athenaeum jelentette meg többek közt Petőfi Sándor első versét is.
1843-ban, negyvenhárom éves korában vette nőül a tizennyolc éves Csajághy Laurát, akinek alakja ihlette A merengőhöz című versét. Vörösmarty a politikára is fogékony volt, 1847-től a reformellenzék egyik meghatározó szervezetének, az Ellenzéki Körnek az alelnökeként tevékenykedett, amelynek tagjai Kossuth vezetésével megalkották a sajtószabadságot, a kötelező örökváltságot, az ősiség eltörlését, a felelős kormány szükségességét hirdető Ellenzéki Nyilatkozatot.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején átmenetileg országgyűlési képviselőként tevékenykedett, majd Buda eleste után követte a kormányt Debrecenbe. Buda visszavételét követően 1849-ben Kossuth egy igen magas pozícióba helyezte Vörösmartyt, aki a kegyelmi törvényszék bírájaként szolgálta a szabadságharc ügyét. Megbízatását csak rövid ideig tudta betölteni, mert a kormány ismét menekülni kényszerült, immáron Szegedre.
A szabadságharc bukása után Szatmárban bujdokolva, Bajza József társaságában próbálta elkerülni Haynau bosszúszomját. 1850-ben azonban nem bírta tovább a nomád életet és feladta magát. Kegyelmet nyert, földet bérelt a Fejér megyei Baracskán és gazdálkodással próbálta fenntartani három gyermekét és feleségét. A Vörösmarty család később Baracskáról a családfő szülőföldjére, Kápolnásnyékre költözött.
A szabadságharc bukása, a hosszú bujdosás és az anyagi létbizonytalanság komorrá, depresszióssá tette a költőt. A sötét lélekállapot fokozatosan őrölte fel Vörösmarty egészségét, súlyos szívpanaszokat okozva neki. Ebben az időszakban írta időskori lírájának kiemelkedő darabjait, az Előszó és A Vén Cigány című verseit, amelyekben kozmikus képekkel fejezte ki a magyar nemzetnek a szabadságharc bukása utáni életérzését.
Vörösmarty Mihály 1855-ben
A költő betegsége végül annyira súlyossá vált, hogy családjával 1855-ben Pestre költözött. Ugyanabban a házban bérelt lakást, ahol 25 évvel korábban Kisfaludy Károlyt érte a halál. Vörösmarty 1855. november 19-én hunyt el. Két nappal később a Kerepesi úti temetőben több mint húszezer ember kísérte végső útjára a költőt, akinek temetése egyben tiltakozás volt az önkényuralom ellen.
Nehéz körülmények közé került családjának, a három Vörösmarty gyermeknek és az özvegynek egy Deák Ferenc szervezte országos gyűjtés segített. Egyik lánya, Ilona a későbbi miniszterelnök Széll Kálmán felesége lett, fia, Béla pedig ügyvédi pályára lépett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle 11:52
- Új üvegpajzs védi Michelangelo Pietàját 11:20
- 10 érdekesség a mesterlövészekről 11:00
- A németek bombázásait is túlélte a lakihegyi „csodatorony” 08:32
- 08:20
- Többször átalakították és egyszer ki is rabolták a Szépművészeti Múzeumot tegnap
- A reformkori politikai élet aktív szereplője volt Vörösmarty Mihály tegnap
- Háromszáz évig álltak háborúban az észak-amerikai telepesek és az indiánok tegnap