A portugálok helyett a vikingek népesíthették be először az Azori-szigeteket
2021. november 5. 09:44 Múlt-kor
Korábban
Pollen, fosszíliák, faszén elemzése
A kutatók pollent, növényi makrofosszíliákat, illetve faszénrészecskéket is elemzésnek vetettek alá, hogy felderítsék az emberi tevékenység környezeti hatását a szigeteken.
„Mint azt bemutattuk, a szigetek korai betelepítése komoly környezeti és ökológiai zavarokat eredményezett” – jegyezte meg Pedro Raposeiro, az Azori-szigeteki Egyetem kutatója, a tanulmány első szerzője.
„Bár az írott források erdősként és érintetlenként jellemezték a szigeteket, ez a kutatás rávilágít a történeti feljegyzések használatának nehézségeire, ha az ökoszisztémák állapotainak összehasonlítására és a tájban bekövetkezett változások követésére használjuk őket.”
A kutatók éghajlati szimulációkat is végeztek, hogy feltérképezzék a szigetcsoport kezdeti betelepítésének klimatikus viszonyait.
A kapott modellek, illetve korábbi régészeti és genetikai kutatások alapján arra jutottak, hogy legvalószínűbben skandináv telepesek érkeztek először az Azori-szigetekre.
A felfedezők kedvező éghajlati körülményeknek, mégpedig rendellenes északi és meggyengült nyugati széljárásnak köszönhették, hogy eljutottak a szigetekre.
Giralt magyarázata szerint „a Föld forgása miatt az Atlanti-óceánon a nyugati szelek uralkodóak, melyeket az Észak-Atlanti Oszcilláció (North Atlantic Oscillation, NAO), mely az északi félteke légköri keringéséért felelős, felerősít vagy meggyengít. A NAO-t viszont befolyásolja a Kelet-Atlanti Mintázat, amely az északi szelek erősségét szabályozza.”
A tanulmány (angol nyelven) itt olvasható: https://www.pnas.org/content/118/41/e2108236118
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap