A pilótafeleségek nem örültek a légiutas-kísérők megjelenésének
2020. március 26. 18:05 Múlt-kor
Habár manapság a polgári légi közlekedéshez szinte hozzátartoznak a barátságos mosolyú légiutas-kísérő hölgyek, ez a civil repülés kezdetén egyáltalán nem volt így – az első stewardessek pedig egészen különleges képzettséggel kellett, hogy rendelkezzenek.
Korábban
Harc a lehetőségért
1930-ban a légitársaságok még semmilyen női alkalmazottat nem vettek fel. Az amerikai Ellen Church, képzett pilóta és ápolónő azonban nem hagyta annyiban.
A Boeing Air Transport légitársaság (a mai United Airlines elődje) illetékesét, Stephen Stimpsont a szó szoros értelmében nyaggatta, hogy alkalmazzon ápolókat légiutas-kísérőkként.
Stimpson egy merőben más megoldást képzelt el addig: fiatal Fülöp-szigeteki férfiakat akart „kabinfiúkként” alkalmazni, Church azonban végül meggyőzte – ő és hét további kiválasztott ápoló lettek az első „égi lányok” („Sky Girls”).
Stimpson egy főnökének írt memorandumban azt írta: „Gondolj csak bele az országos hírverésbe, amelyet elindíthatnánk vele, és az óriási hatásra, amelyet az utazóközönségre gyakorolna! Azt is képzeld el, mekkora érték lennének számunkra – nem csak a tisztább és szebb ételfelszolgálással, de az utasokkal való törődéssel is.”
A vezetőség válasza azonban továbbra is nemleges volt – attól féltek a Boeingnél, a nők jelenléte zavarja majd a pilótákat, és a fegyelem lazulásához vezet. Végül Church és Stimpson egy három hónapos próbaidőszakot harcoltak ki a lányoknak.
A próbaidőszak sikeréről mindent elmond, hogy végeztével további húsz ápolónőt felvettek a Boeinghez, 1933-ra pedig már ötvennél is többen voltak a társaságnál.
Az „égi lányok” dolga azonban nem volt leányálom. A képeken is látható hosszú köpenyükben például csavarkulcsot is tartottak, amellyel az utasok üléseit biztonságosan a repülőgép padlójához rögzíthették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.