A pilótafeleségek nem örültek a légiutas-kísérők megjelenésének
2020. március 26. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Szigorú követelmények
Feladataik közé tartozott az utastér takarítása, az ülések már említett újra és újra történő rögzítése, a mosdók takarítása, és a tankolásban való segédkezés.
Mivel a korabeli utasszállítók még viszonylag kis méretűek voltak, a hangárba gyakran emberi erővel tolták be őket – ebben is részt vettek a légiutas-kísérők.
Emellett az „égi lányok” dolga volt az utasok fegyelmezése (például rábírni őket arra, hogy ne dobják ki az ablakon cigarettacsikkjeiket), a lopások megakadályozása, illetve odafigyelni arra, hogy senki ne tévessze össze a repülőgép kijárati ajtaját a mosdóéval. Az esetleg előforduló legyek lecsapása szintén szerepelt a munkaköri leírásban.
Lényegi eleme volt azonban a munkájuknak a törődés is – a repüléstől rettegő utasok nyugtatása, illetve az unatkozók szórakoztatása.
Amikor 1940-ben a Delta légitársaság felvette első saját női utaskísérőit, amellett, hogy képzett ápolónőknek kellett lenniük, megkövetelték tőlük a „tájékozottságot napjaink ügyeiben, és a képességet az intelligens beszélgetés fenntartására” – külön bónusz járt azért, ha a hölgyek naprakészek voltak a baseballt illetően.
A legfontosabb követelmény azonban mégiscsak a szépség volt, ahogyan azt 1936-ban a New York Times is megírta:
„A hostessnek alkalmas lányoknak petitnek kell lenniük, 100 és 118 font [45,4 és 53,5 kilogramm] közötti súllyal, öt láb és öt láb négy hüvelyk [152 és 163 centiméter] közötti magassággal, 20 és 26 éves kor között. Ehhez adódik még a szigorú fizikai vizsgálat, amelyen évente négyszer át kell esniük, így biztosított a szépség, amely a tökéletes egészséggel jár.”
Mindemellett a lányoknak „természetesen” egyedülállónak kellett lenniük – állítólag a Boeing próbaidőszaka alatt az egyik stewardess férje rendszerint Stimpsont hívogatta telefonon, ha felesége repülője késett, és nem ért időben haza.
Egyes légitársaságoknál az „égi lányok” munkaszerződésében az is szerepelt, hogy az aláírástól számított 18 hónapon belül nem mehetnek férjhez – azonban később is kötelező volt felmondaniuk, ha így tettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap