A pestis végezhetett Dzsingisz kánnal is

Dzsingisz kán, a Mongol Birodalom alapítója bubópestisben veszthette életét egy új tanulmány megállapítása szerint – nem pedig a nemi szervét ért sérülés miatti vérveszteség okán, illetve a számos egyéb módon, amelyet az évszázadok során felvetettek különféle források.

A legkülönfélébb legendák

A Bordzsigin klán tagjaiként 1162-ben Temüdzsin néven született férfi a történelem egyik leghíresebb hódítója volt, aki 1206-ban megalapította és első uralkodójaként kormányozta a Mongol Birodalmat. A birodalom Dzsingisz 1227-ben bekövetkezett halálakor már két és félszer akkora volt, mint az egykori Római Birodalom.

Öröksége globális mértéket ölt: egy 2003-ban, az American Journal of Human Genetics című orvosi szaklapban publikált tanulmány szerint minden 200. férfi a világon a nagykán egyenesági leszármazottja lehet.

Míg azonban élete és tettei jól ismertek, Dzsingisz halálának körülményeit homály fedi. Családja és környezete szigorúan titokban tartotta vezérük vesztét, mivel az a Nyugati Hszia nevű kínai állam elleni hadjárat közben történt. Ekkorra a mongolok már mintegy húsz éve küzdöttek ezzel az ellenféllel.

A világhódító kán halálát követő években számos legenda kapott szárnyra az esettel kapcsolatban – mind Dzsingisz dicsőítésének, mind megszégyenítésének szándékával. Az egyik elterjedt beszámoló szerint vérveszteségbe halt bele, miután az Északnyugat-Kínában élő tangut nép hercegnője nemi szervén szúrta (avagy kiherélte), míg más források szerint leesett lováról, és az így szerzett sérülések okozták halálát. Megint más elbeszélések szerint a kínaiak elleni harc közben esett el, avagy egy nyílvessző okozta seb elfertőződésébe halt bele.

Az International Journal of Infectious Diseases című orvosi szaklapban megjelent új tanulmány szerint mindeme legendák valószínűleg jóval Dzsingisz halála után keletkeztek. „A tágabb értelemben vett Kína nagy királyainak és császárainak halálába gyakran keverednek bele a mítoszok” – mondta el Francesco Galassi, a tanulmány egyik társszerzője, az ausztráliai Adelaide-ben található Flinders Egyetem orvosa és paleopatológusa (a régi betegségek orvostani szakértője). „A kivételes személyiségekhez izgalmas, rendkívüli halálnemeket társítanak, miközben sokkal észszerűbb gyakrabban előforduló okokra, például fertőző betegségekre gyanakodni. Általánosságban kijelenthető, hogy nincs elegendő bizonyíték e legendák alátámasztására.”

Dzsingisz kán halálakor például „még hatalma csúcsán volt, alattvalói tisztelték, szolgái pedig jól gondját viselték” – mondta el Wenpeng You, a tanulmány társszerzője, az Adelaide-i Egyetem humánbiológiai kutatója. „Ez igen valószínűtlenné teszi azt, hogy politikai merénylet vagy mérgezés áldozatává vált volna.”

Tanulságok a mának

Miközben a fertőző betegségek világszerte gyakorolt hatását vizsgálták, a kutatóknak az az ötlete támadt, hogy Dzsingisz kán halálára fókuszáljanak. „A jelenlegi COVID–19 világjárvány a régmúlt pandémiáinak vizsgálata felé terelte gondolatainkat” – mondta Galassi.

A kutatók főként a Jüan története című történeti munkára összpontosítottak, amely a Ming-dinasztia (1368-1644) idején keletkezett. Ebben a szövegben az áll, hogy a Nyugati Hszia elleni utolsó hadjárata idején, 1227. augusztus 18. és 25. között Dzsingisz kán lázas betegségbe esett, amely végül nyolc nap után végzett vele. Egyes korábbi kutatások ebből arra következtettek, hogy tífusz lehetett a halála oka, de Galassi és kollégái megjegyzik, hogy a forrás nem említ semmilyen, erre a betegségre jellemző tünetet, mint például a hasi fájdalmat vagy a hányást.

A tudósok nem csupán a klinikai jelek alapján diagnosztizálták Dzsingiszt, hanem az ismert betegségek alapján, amelyekben ebben az időben gyakran szenvedtek a mongol seregek és ellenségeik is, továbbá a fertőző betegségek terjedési és lappangási idejével kapcsolatos mai ismeretekre alapozva.

A kutatók arra jutottak, hogy Dzsingisz tünetei egyeztek a bubópestiséivel, amely akkoriban igen gyakori volt a térségben. Elismerték ugyanakkor, hogy az ilyesfajta visszamenőleges diagnosztikai  kutatást óhatatlanul hátráltatja többek közt az, hogy nem tudták megvizsgálni a nagykán földi maradványait – lévén, hogy sírhelye mindmáig ismeretlen.

Mindazonáltal „habár nem lehetünk száz százalékig biztosak a pontos halálokot illetően e korlátozások miatt, azt kijelenthetjük, hogy ez a klinikai forgatókönyv sokkal realisztikusabb és méltóbb a történészi számbavételre, mint bármely másik, erőltetett hipotézis” – mondta Galassi.

Összegzésül a kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy Dzsingisz kán sorsa a jelen számára is tartogat tanulságokat. „A jelenlegi világjárvány ismét megmutatta, hogy az országok vezetői is elkaphatnak fertőző betegségeket, és hatalmuk ellenére nem védhetők meg az efféle természetes jelenségekkel szemben” – mondta el Elena Varotto, a tanulmány társszerzője, az olaszországi Cataniai Egyetem bioarchelógusa.  Dzsingisz kán halála ezáltal „általános példaként szolgálhat a betegségek a mindenkori vezetésre gyakorolt hatásaira, azaz hogy akár a történelem menetét is képesek megváltoztatni.”