A modern módszerek feltárják a lápi múmiák valódi múltját
2024. február 9. 09:05 Múlt-kor
Korábban
A fiúvá lett lány
1952-ben, a Németország északi felében lévő Windeby közelében egy tőzegkitermelés közben fordított ki a gép egy lápi tetemet. Ahogy a clonycavani férfi, úgy ő sem úszta meg sérülések nélkül, így az egyik keze és a lábszára áldozatul esett a kitermelésnek. A beszámolók szerint a holttest a hátán feküdt, egyik karját pedig a mellkasára tették. A szemét egy gyapjúkendővel kötötték be.
Hogy a bizonytalanság milyen tévutakra viheti a kutatókat, arra a manapság már Windeby I-nek nevezett lelet kiváló példa. Az első vizsgálatok után úgy vélték, hogy az elhunyt egy lány, akit házasságtörés miatt fojtottak a mocsárba.
A szertartás jól rímelt a Tacitus Germaniájában olvasható szokásokkal, amely szerint az áldozat haját leborotválták, és a windebyi lánynak nevezett régészeti lelet esetében ez is megfigyelhető volt.
A Windeby I holttest
Sőt, húsz nappal az első Windebyben talált mocsári holttest után előkerült a Windeby II lelet, amely egy fiatal felnőtt férfié volt, akit megfojtottak egy ujjnyi vastag mogyorófaággal.
Mivel ez a lelet néhány méterrel az előző mellett került elő, a történet adta magát: a házasságtörésben résztvevő két felet együtt fojtották meg, és dobták a mocsárba.
Csakhogy 2006-ban DNS-vizsgálatot végeztek a Windeby I leleten, és kiderült, hogy a korábban lánynak tartott holttest valójában egy fiatal fiúhoz tartozik. Ráadásul az is valószínű, hogy a haját nem borotválták le, hanem a régészeti feltárás során semmisült meg, a gyapjúkendő pedig nem a szemek eltakarására szolgált, hanem a hosszú hajat rögzítette a fejhez, és csak a halál után csúszott le a szemekre.
A Windeby köré szőtt történet tulajdonképpen szertefoszlott. Ezt csak megerősítették a radiokarbon vizsgálatok, amelyek szerint Windeby I az i. sz. első században kerülhetett a földbe, míg Windeby II i. e. 380-185 között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap