A Mekkába elsőként bejutó angol kémnek köszönhetjük a Kámaszútrát is
2018. október 18. 08:27 Múlt-kor
Sir Richard Francis Burtont a róla szóló gyászjelentés „kora egyik legfigyelemreméltóbb embereként” írta le. Ezt a címet kétségkívül megérdemelte. Nyelvészként, katonaként, felfedezőként, kémként és íróként (többek között) Burton szinte folyamatos kalandok közepette élt, összesen öt kontinensen, majdnem hét évtizeden keresztül.
Korábban
Korai kalandjai
Burton az angliai Devonban született 1821-ben. Katonatiszt édesapja révén már gyermekként a világot járta, és hamar megmutatkozott egészen kivételes nyelvérzéke. Állítása szerint ötéves korára már folyékonyan beszélt latinul és görögül, élete végére pedig egyes becslések szerint akár 40 nyelven is megtanulhatott. Ifjúként a féktelen mulatságoknak is híve volt, olyannyira, hogy 1842-ben kiutasították az Oxfordi Egyetemről. Ezt követően az akkor még a reguláris hadseregtől függetlenül működő Brit Kelet-Indiai Társaság hadseregébe lépett be, mivel saját bevallása szerint „nem volt alkalmas másra, mint hogy napi hat pennyért lőjenek rá”. A Társaság katonájaként a mai India és Pakisztán különféle tájain harcolt.
Természetes nyelvérzéke ideális hírszerzővé tette, és hibátlanul képes volt beépülni a különböző helyi kultúrák közé, akár több napra is. Indiában töltött ideje alatt egy csoport majmot is tartott, abban a reményben, hogy el tudja sajátítani az ő „nyelvüket” is. Mindezen tevékenysége mellett harcosként is kitűnt katonatársai közül, a beszámolók szerint „démoni vadsága miatt, és mert talán több ellenséggel harcolt egyéni küzdelemben, mint korának bármely más embere.” Összesen tíz évet katonáskodott Indiában, mielőtt újabb kihívás felé nézett volna.
Mekkai zarándoklat
Ahogy napjainkban, az ekkoriban az Oszmán Birodalomhoz tartozó muszlim szent városba, Mekkába tilos volt belépnie a nem muszlimoknak – ekkor még halálbüntetés volt kiszabható az ezt megszegőkre. Burton úgy gondolta, készen áll erre a kihívásra. A Királyi Földrajzi Társaság hajlandó volt finanszírozni is útját, egyetlen feltétellel: hogy a férfi túléli.
Burton pontosan tudta, hogyan érdemes álcáznia magát, hogy felvett személyazonossága hihető legyen. Egy Abdullah nevű afgán szufi hívőnek álcázta magát, és a biztonság kedvéért körül is metéltette magát, hogy még kevésbé tűnjön ki. Nyelvi tehetsége és a muszlimok között töltött idő megfelelően felkészítette a feladatra, azonban saját beismerése szerint is „egyetlen hiba, kapkodó cselekvés, félreértett szó, ima vagy meghajlás, nem szigorúan a megfelelő jelszó – és csontjaim a sivatagot fehérítették volna.” Eltökéltségét azonban siker koronázta, és 1853 szeptemberében nem csupán bejutott a szent városba, de a Kába-kőhöz is eljutott a többi zarándokkal együtt.
Nem Burton volt az első nem-muszlim európai, aki eljutott Mekkába – a bolognai Ludovico di Varthema volt 1503-ban az első, akiről feljegyzések tanúskodnak – azonban rendkívüli hírnevet hozott neki tette, és innentől minden vállalkozása nagy figyelemre tarthatott számot.
A Nílus forrása
Mekkába tett utazása vélhetően elültette Burtonben a vágyat, hogy további tiltott helyeket látogasson meg: 1854-ben ő lett az első újkori európai, aki belépett a ma Etiópiához tartozó Harar városába. A város a rabszolgakereskedelem egyik központja volt, és hírhedten ellenséges a kívülállókkal szemben. Később azzal dicsekedett, „egy bigott herceg házában szálltam meg, akinek könnyen jött a szájára a 'halál' szó.”
1856-ban Burton úgy döntött, újabb dologban akar első lenni – Jack Speke felfedezővel elindult megkeresni a Nílus forrását. A világ egyik leghosszabb folyójának pontos eredési pontját az ókori egyiptomiak sem ismerték, a két angol férfi pedig elindult az ismeretlenbe Afrika mélyére – útjuk során mindketten többször is súlyosan megbetegedtek.
Miközben egyre közeledtek (vélt) céljuk felé, Burton olyannyira lebetegedett, hogy nem tudta folytatni az utat. Speke egyedül jutott el a Viktória-tóig, amelyről kijelentette, hogy a folyó forrása. Burton ettől igen dühös lett, és az elkövetkező években folyamatos feszültség és vita volt a két férfi között, amely csupán Speke 1864-es halálával ért véget. Megbetegedése ellenére Burton a tó közvetlen környezetét viszonylag jól feltérképezte, felfedezéseit (köztük a helyi népeket) lejegyezte, és kiadta 1860-ban „Közép-Afrika tóvidékei” címen.
Új utakon
Egy évvel könyve megjelenését követően Burton feleségül vette Isabel Arundellt. Habár „kiemelt katolikus családból” származott a lány, nem volt ijedős személyiség, és még vívni is megtanult, hogy közös utazásaikon szükség esetén meg tudja védeni Burtont. Mindazonáltal házassága alatt Burton már nem vállalkozott a fentiekhez hasonló, extrémebb kalandokra – a brit külügyminisztérium konzulja lett, és e minőségében eljutott Törökországba, Brazíliába, a ma Egyenlítői-Guineához tartozó Fernando Po szigetére, és számos egyéb egzotikus helyre, mígnem az Osztrák–Magyar Monarchiába, Triesztbe parancsolták. Szolgálataiért Viktória királynő 1886-ban lovaggá ütötte.
Burton utolsó éveit a több ezer külföldi mű fordításával töltötte el, amelyeket útjai során összegyűjtött. Ezek közé tartozott az „Ezeregy éjszaka meséi”, illetve a Kámaszútra is, amelyet ekkoriban pornográfnak minősítettek. Burton Triesztben hunyt el 1890-ben, utazásait jelképező londoni sírja pedig egy beduin sátrat formáz.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére 20:20
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán 18:05
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király 16:05
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában 15:05
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély 10:35
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat 09:50
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke 09:05
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás tegnap
