A „megszállt” apáca ördögi üzenetétől a föld alatt szülő nőig – 2017 tíz legfontosabb híre a Múlt-koron
2017. december 22. 08:48
Korábban
Hátborzongató „tömegsírt” tártak fel Hódmezővásárhelyen
Tizenegy ember maradványaira bukkantak júniusban a Móra Ferenc Múzeum kutatói egy Kr. e. VIII. századi sekély gödörben. A Hódmezővásárhelyt elkerülő út építéséhez kapcsolódó régészeti feltárás során felfedezett maradványok egy homokbánya területén voltak. A csontokat az oszlás különböző fázisaiban, egy időben földelték el. Ez az oka annak, hogy ez esetben a tömegsírról – szigorúan régészeti értelemben – nem lehet beszélni. „Minden jel arra mutat, hogy az egyének nem csatározás során estek el, és nem is járvány következtében vesztették életüket. A jelenség mögött sokkal inkább egy sajátos temetkezési rítus állhat, amely során a közösség korábban önállóan elföldelt maradványait egy meghatározott alkalommal közös gödörben véglegesen újratemetik” – fejtette ki Pópity Dániel, a Móra Ferenc Múzeum ásatásvezető régésze a 2800–2700 évvel ezelőtti leletek kapcsán A csontanyag helyszíni vizsgálatát elvégző antropológus, Dr. Paja László elemzése kimutatta, hogy a gödörben férfiakat, nőket, valamint gyermekeket is elföldeltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.