Mára „kinőtte” az ember a Leonardo da Vinci által ideálisnak tartott testarányokat
2020. június 12. 14:41 Múlt-kor
Mintegy 500 évvel ezelőtt Leonardo da Vinci (1452-1519) úgy döntött, megrajzolja a szerinte tökéletesen arányos férfi testet. A rajzot ma Vitruvius-tanulmányként ismeri szinte az egész világ, és ma a velencei Gallerie dell’Accademia képtár őrzi. Egy nemzetközi tudóscsoport nemrég összehasonlította a rajz arányait mintegy 64 000 sportos alkatú férfi és nő testarányaival, és arra jutottak, a Leonardo által idealizált arányok több szempontból igen közel állnak a mai emberek testarányaihoz – de nem mindegyikben.
Korábban
A tökéletes ember
Leonardo 1490 körül készítette a híres rajzot, Marcus Vitruvius Pollio (Kr. e. 80-70k. – Kr. u. 15 után) római építész tízkötetes Az építészetről (De architectura) című művének harmadik kötetében leírt arányok alapján, amelyekkel a reneszánsz zseni rengeteget foglalkozott.
Vitruvius azt írta: „Mert, ha az embert a hátára fektetik, kinyújtott kézzel és lábbal, és körzőt a köldökéhez helyeznek, két keze és lába ujjai érintik az innen írt kör kerületét. És miként az emberi test köralakot ad ki, úgy négyzet is rajzolható belőle.”
Az ókori építész szerint a négyzet középpontja az ágyéknál van, felső és alsó oldala pedig a fej tetejénél, illetve az egyenesen kinyújtott láb talpánál érinti a testet, két másik oldala pedig az oldalra kinyújtott kéz ujjainál.
A csapat arra jutott, az ágyékmagasság, a vállszélesség, és a térdmagasság tekintetében a mai emberek átlagban tíz százalékon belül megközelítik a Vitruvius-tanulmány arányait, míg a karfesztávolság, valamint a mellkas és a combhossz tekintetében többnyire meghaladják azokat.
„Leonardo a Vitruvius által leírt ideális emberi testet kívánta megörökíteni” – írták a tudósok tanulmányukban. „Ehhez maga mérte le a különféle arányokat, majd összeadta őket, létrehozva a világ egyik leghíresebb rajzát az emberi testről – a Vitruvius-tanulmányt.”
„Napjainkban már lehetséges precíz embertani testmértékekhez jutni gyorsan, nagy számú egyéntől. Megismételtük ezért modern testszkenneléses mérésekkel az ő megközelítését, hogy meghatározzuk, milyenek lennének a vitruviusi arányok a modern adathalmaz szerint, és hogyan néznének ki a Vitruvius-tanulmány stílusában megrajzolva” – írták.
Diana Thomas, az amerikai West Point-i katonai akadémia matematikusa elmondta: „A minták és a számítási módszerek különbségei ellenére Leonardo da Vinci ideális emberi teste és a mai mérések által kiadott arányok hasonlóak voltak.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap