Mára „kinőtte” az ember a Leonardo da Vinci által ideálisnak tartott testarányokat
2020. június 12. 14:41 Múlt-kor
Korábban
Kinőttük Leonardo arányait
Az amerikai csapat 63 623 férfi és 1385 nő háromdimenziós testképét készítette el, akik mind az amerikai légierő újoncai voltak, 17 és 21 év közötti életkorban. Mindkét nem képviselőinek méreteiből ezután átlagot vontak, és ez alapján készítettek mindkettőről a Vitruvius-tanulmányhoz hasonló rajzot.
A férfiak átlagmagassága 167, a nőké pedig 160 centiméterre jött ki, mindkettő magasabb a Leonardo rajzán ábrázolt alaknál.
„A karfesztávolság és a combhossz kivételével a testszkennelő által a férfiakon mért arányok és a Vitruvius-tanulmány közti különbségek tíz százalékon belül estek” – mondták el a West Point-i kutatók.
„A karfesztávolságbéli különbség 20 százalék volt, míg a combhossz 29 százalékkal volt nagyobb a Vitruvius-tanulmányénál.”
Az újoncok testképeiből vont átlag alapján készült rajzok azt mutatják, mind a férfiak, mind a nők keze kívül ér a test köré írt körön, míg a kör, illetve a négyzet középpontját már nem a köldök, illetve az ágyék jelenti.
Leonardo úgy hitte, az ember mikrokozmosz a világegyetem makrokozmoszában, azaz a teljes mindenség leképeződik az egyénben, és úgy gondolta, alkotásai is tükrözik ezt.
1492 körül így írt egy jegyzetében: „Az ókoriak az embert világegyetem kicsinyített másának is nevezték, és e név bizonyosan megérdemelt, mivel amennyiben az ember földből, vízből, levegőből és tűzből áll, teste a földére hasonlít.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap