2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

A magyar lósport gyökerei szorosan összefonódnak a Városliget történetével

2020. április 2. 12:46

A lovak – hátaslóként vagy kocsi elé fogva – több mint egy évszázadon át hozzátartoztak a Városliget mindennapi képéhez. Az 1800-as években a módosabbak saját kocsival hajtattak ki, a nagyközönség pedig menetrendszerűen induló gyorskocsikon, lóvontatású omnibuszon vagy lóvasúton közlekedett a belváros és a Liget között. A teherszállítást is lovaskocsikkal oldották meg. Az előkelő réteg mindennapi elfoglaltságai közé tartozott a városligeti sétalovaglás és a látványos vonulás a kocsikorzón. A 19. században kibontakozó hazai lósport is ezer szállal kötődik a főváros legnagyobb múltú parkjához.

galoppverseny
Galoppverseny résztvevői 1830-ban, az első pesti lóversenytéren(1)

A pesti polgárok még Városerdőnek (Stadtwäldchen) nevezték a népszerű kirándulóhelyet, amikor 1802-ben nagy érdeklődéssel kísért lóversenyt rendeztek a belvárosból kivezető fasorban és annak ligeti folytatásán. Szerencsére pontos információkkal rendelkezünk az első pesti lófuttatásról. Egy korabeli, németnyelvű újság, az Ofner und Pester Zeitung ugyanis tudósítást közölt a jeles eseményről: „Pár nappal ezelőtt a közönség egy egészen új látványosságban gyönyörködhetett. A lótenyésztés felélénkítésére az itt tartózkodó gavallérok angol szokás szerint lóversenyt rendeztek. Jobb pálya hiányában a Városerdőben két angol vérű kanca futott: Midge Atalanta szürke és Fanni Udar pej kanca csillaggal, – 1000 lépésnyi darabot kétszer végig az allén. Mindkét alkalommal Atalanta győzött.”  (magyar szöveg: Thaly Tibor nyomán) Az 1802-ben rendezett próbafuttatás folytatása elmaradt. A fővárosban csak évtizedekkel később sikerült megteremteni a rendszeres lóversenyélet feltételeit. Az első galoppversenyt 1827 júniusában rendezték „az Üllői út és  Soroksári út között lévő Pesti gyepen”. Döntő szerepe volt a pesti lóversenyek meghonosításában Széchenyi István grófnak, aki a reformkorban rendszeresen lovagolt és kocsizott a Városligetben.

A kiegyezés utáni években megélénkült a lósport a fővárosban. 1869 márciusában a lovaglást kedvelő Erzsébet királyné is megtekintette a Városligetben rendezett, húsvét hétfői akadályversenyt. A Pesti Lovas-Egylet hivatalos közlönye, a Vadász és Verseny-lap tudósításából a versenypálya hangulatos leírását idézzük: „A tavaszi szép nap kicsalá a fővárosi közönséget is az alig zöldülő Városligetbe, az improvizált versenytérre, s pedig oly tömegesen, mint ezt csakis a nagy versenyek napjain szoktuk tapasztalni. Maga a versenytér valódi akadályverseny talaj volt, közepén egy magasabb és elég téres halom, császárné és királyné Őfelsége sátorával; e dombtól nyugatra és délfelé pár száz lépésnyire több s különféle magasságú régi sáncok voltak, – melyek tetejéről – minthogy a pálya köztük kanyargott, a nézők többszörös áttekintést nyertek. Pontban 3 órakor érkezett meg királyné Őfelsége egyszerű kettős fogatú hintón s négy-öt udvari kocsival, s a nézők hangos éljenei közt a számára emelt, nyitott sátorba szállt.” Az Asszonyságok díjáért folyó, izgalmakban bővelkedő verseny után „a közönség igen jókedvvel s vidám hangulatban oszlott szét a közeli mulatóhelyekre, miután előbb még királyné Őfelségét igen élénk óvatióban részesíté.”

A 19. századi pesti főúri palotáknak természetes tartozéka volt az istálló és a kocsiszín az udvaron, hiszen a hátaslovak és a különféle alkalmakhoz illő kocsik az arisztokrata családok mindennapi közlekedési eszközének számítottak. A palotaudvaron tartott lovakat rendszeresen járatni kellett, erre pedig kiváló terepet kínált a belvárosból könnyen elérhető és egyre rendezettebb Városliget. A lótartásban élenjáró arisztokráciának komoly érdeke fűződött a Sugárút (a mai Andrássy út) létrehozásához. Az új útvonal ugyanis lehetővé tette, hogy a lovasok és a kocsik zavartalanul, minél gyorsabban el tudjanak jutni a belvárosból a Városligetbe. Az 1870–76 között kiépített Sugárúttal létrejött a főváros lovas főutcája. A folytatásaként 1885-re megépített Stefánia út, a Városligeten áthaladva, a fővárosi lovas forgalom legfontosabb célpontjához, az 1880 óta működő lóversenytérhez vezetett.

Az Andrássy utat, amelyet mára teljesen elfoglaltak a gépkocsik, építése idején minden szempontból a virágkorát élő fővárosi lovaskultúra igényeihez igazították. A burkolatát fakockákból alakították ki, hogy ne sértse fel a kocsik elé fogott, értékes lovak patáját. Kitiltották az útról az úri kocsik haladását akadályozó teherforgalmat. A hátaslovon közlekedők számára külön sávot alakítottak ki. A városvezetés évtizedekig következetesen védte a lótulajdonosok érdekeit. A közlekedési vállalatok folyamatos kérvényezése ellenére sem engedélyezték a felszíni, kötöttpályás tömegközlekedés kiépítését, mert a sínek akadályozták volna a nyílegyenes sugárúton a Városligetbe igyekvő fogatok haladását. Az európai kontinens első elektromos földalatti vasútjának megépítésére tekinthetünk úgy is, mint olyan magyar innovációra, amely a zavartalan nagyvárosi lovas közlekedés védelmében született.

A Sugárút már épp elkészült, viszont a Stefánia út építését még nem kezdték meg, amikor 1877-ben megkezdte működését a Lótenyésztés Emelésére Alakult Rt. a fővárosban. A társaság a magyar félvér lovak tenyésztésének előmozdítását tekintette elsőrendű feladatának. A kitűzött cél érdekében pedig – első lépésként – engedélyt kértek arra, hogy ügetőversenyeket rendezhessenek a Városligetben. Annak megértéséhez, hogy miért nem a természetes versenyhelyszínnek tűnő, Soroksári úti lóversenypálya használatára törekedtek, érdemes összehasonlítani a korabeli lósport két nagy ágát. Az első magyarországi lóversenyek galoppversenyek voltak, amelyeken jellemzően angol telivérek versenyeztek, nyergükben zsokékkal, galopp jármódban, 60 km/órányi sebességgel. Ettől eltérően, az első hazai ügetőversenyeken kocsihúzásra kiképzett, többnyire félvér lovakat fogtak az egyes vagy kettes fogatolású, könnyű kocsik elé, amelyek ügető jármódban, 40 km/órányi sebességgel haladtak. A szabályok tiltották a galoppugrásokat. Az ügetőlovak megjelenésével konkurenciát kaptak a lóversenyzésben addig egyeduralkodó angol telivérek tenyésztői. A gyanakvó fogadtatás ellenére az új társaság megkapta a versenyengedélyt, és a zászlókkal kitűzött városligeti pályán 1879. május 12-én megrendezték az első hazai ügetőversenyt.

A 2350 méternyi városligeti pálya, a környezet adottságai miatt, szokatlanul kanyargós volt. Így, a lovak gyorsasága mellett, a hajtók ügyessége nagyban befolyásolta az eredményt. A kellemes májusi időben rendezett első futamokat nagyszámú érdeklődő figyelte a pálya széléről. A korabeli újsághír szerint: ,,Roppant számú és díszes közönség jelent meg az érdekes sport látványra. A versenyzés 12 óra 30 perckor kezdődött és minden baj nélkül délután két órakor végződött." Az első versenynapon a kettes fogatok versenyét az egyetlen bécsi induló, Franz Wawrick istállótulajdonos nyerte, két osztrák lovával. Az egyes fogatúak versenyében is osztrák győzelem született. A következő években már magyar győzteseket is ünnepelhetett a szépszámú közönség. 1880-ban futamot nyert többek között gróf Esterházy Móric és Wampetisch Ferenc fiakeres, a későbbi ligeti vendéglőtulajdonos. A hazai ügetősport bölcsőjének tekinthető, girbegurba városligeti pálya – három sikeres szezont követően – 1882-ben adott helyet utoljára ügetőversenynek. A következő évtől már a Nemzeti Lovarda (Tattersall) szomszédságában, az erre a célra kialakított pályán rendezték az ügetőversenyeket.

A Városliget vonzáskörében kibontakozó fővárosi lovaskultúra 1880–1919 között élte fénykorát. Az 1880-ban megnyitott városligeti lóversenypályát, helyigénye miatt, nem a parkban alakították ki, hanem kissé távolabb, a későbbi Népstadion területén. A lóversenytér mégis teljes joggal  viselte a Városliget nevét, hiszen szervesen kapcsolódott a parkban zajló, élénk lovas élethez. A belvárosi istállókból a pályára tartó lovasok és kocsik útvonala is az Andrássy úton, majd a Városligetet átszelő Stefánia úton vezetett a lóversenytérig. Jókai Mór így írt a lovassport által életre keltett városligeti kocsi korzóról: „A lóverseny utáni kocsi-corso, melynél egyik úri fogat a másikat éri kettős sorban végig az Andrássy úton, egyike Budapest legszebb látványainak.”

A Stefánia úti korzó képéhez az elegáns kocsik mellett hozzátartoztak a mindennapi sétalovaglásukat végző úrlovasok és a kiváló sportlovasnak számító katonatisztek is. Krúdy Gyula egyik írásában felidézi az 1880-as évek közismert pesti úrlovasait: „Egy cilinderkalapos, uszályos, nagyon jó tartású, fátyolos hölgy ugratott ki az Eszterházy utcai Nemzeti Lovardából, ahol hátaslovát tartotta, s a nyeregben útját a sugárúti Köröndnek vette, ahol már a Városliget híres lovasai, mint Batthyány Elemér, Podmaniczky Frigyes, Szapáry Józsi gróf, Sziráky Jancsi gróf és mások várakoztak rá lóháton, hogy szokásos napi lovaglósétájukat elvégezzék a nemrég megnyílt Stefánia úton.”

A Stefánia úti korzózás néhány év alatt az egyik legnépszerűbb pesti társasági eseménnyé vált. Így írt erről az Ország-Világ című lap 1891-ben: „Májusban különben is a Városliget a főváros közepe. Lóversenyes napokon itt van a «tout Budapest», sőt még a nem tout Budapest is. Amaz eszeveszetten száguld végig a Stefánia úton 2–7 lovas fogatokon, emennek meg vakulásig káprázik a szeme a tarka-barka, gomolygó látványosságon. Annyira divattá lett ma már a Stefánia úton való kocsikázás, hogy akinek nem telik fiakkerre legalább, nem is tarthatja magát társaságbélinek.”

Amikor az ügetőpálya 1883 májusában megnyílt a Kerepesi út mellett, rögtön a második versenynapon emlékezetes esemény történt. Az előző napon Monarchia-rekordot elérő amerikai versenyló, Gray Salem gyeplője elszakadt, a ló pedig megbokrosodott és kitört a pályáról. A továbbiakat Vecseklőy József élvezetesen meséli el a Budapest című folyóiratban, a Tattersaal történetéről szóló cikkében: „A megbokrosodott ló, immár hajtó nélkül – végigvágtatott a temető fala mellett, majd a Keleti pályaudvar előtt – az éppen Pestre érkező vidékiek nagy ámulatára – átvágott a még alig rendezett Baross téren, be a Rottenbiller utcába, onnan rákanyarodott a Damjanich utcára, s azon végigvágtatott, ki a Városligetbe. Ott a legteljesebb mértékben figyelmen kívül hagyva a „gyepre lépni tilos" táblákat – a játszadozó ifjú nemzedék nagy örömére, s a rájuk vigyázó mamák nagy rémületére – vadul száguldozott a fák és bokrok között. Végre két arra cirkáló lovasrendőr felfigyelt a szokatlan közrendháborításra, és üldözőbe vette a rendbontót. Végül is a harc a magyar államhatalom őrei és az amerikai szökevény között – ha nem is könnyen – az előbbiek győzelmével végződött. A holtfáradt, összevissza vert, négy lábából vérző, de még mindig vadul védekező Gray Salemet az Állatkert kapuja előtt elfogták, és nagynehezen visszavezették aggódó tréneréhez.”

Bécsi mintára az 1890-es évektől a Városligetben is rendeztek tavaszi virágkorzókat. Első alkalommal 1893. május 20-án vonultak fel a Stefánia úton a fővárosi előkelőségek virágokkal díszített fogatai. A korzó két oldalán több mint harmincezres közönség gyűlt össze, az elegáns úrihölgyek a számukra készített tribünökön foglaltak helyet. A Vasárnapi Újság így számolt be a látványos eseményről: „A korcsolyacsarnok előtt húzódó félkörben állott fel a gyönyörűen díszített kocsik hosszú sora. Négy órakor a főrendező intésére megkezdődött a korzó. A kocsik lassú ügetésben haladtak egymás után a Stefánia úton az István útig, honnan visszafordultak és megkerülve az ártézi forrás környékét ismét visszatértek. Így ment ez a keringés másfél órán át szakadatlanul. Körülbelül 500 kocsi vett részt a korzóban. A hölgyek mind elegáns öltözékben foglaltak helyet, aranyos kosárkákkal, melyekből a virágokat szórták. A fővárosi élet ismert alakjait a közönség mindig megéljenezte, s a kedvelt művésznők fogatába szívesen dobálta az apró bokrétákat.”

A Stefánia utat a lovassport céljaira is rendszeresen használták. Innen rajtolt el – az ügetőversenyek meghonosításával egyidőben – a lovassport egy újabb szakága: a távhajtás. 1891-től hosszútávú – 20, 40, 100 kilométeres – versenyeket rendeztek kettes és négyes fogatok számára. A távhajtók ezekben a kezdeti években a Stefánia útról indultak, amely ideális találkozóhely volt a versenyfogatok és az előkelőségekből álló közönség számára. A hajtók, egy-egy bíróval a kocsijukon, Pestet elhagyva, a Gödöllő környéki országutakon tették meg a kijelölt távot, majd visszatértek a fővárosba, a Stefánia úton kijelölt célig. A Vadász- és Verseny-lap így tudósított 1891-ben a négyesfogatok 40 kilométeres versenyének izgalmas befutójáról: „A Stefánia-ut elzárt részén a főúri világ diszfogataival együtt megvárta a beérkezést is: a viztorony felöli magaslatról majdnem egyszerre bukkantak fel gr. Szapáry György és gr. Károlyi László négyesei s azon a rövid vonalon rendkívül izgató finish fejlődött ki köztük.” A lovak és hajtóik számára legnagyobb próbatételt jelentő 100 kilométeres távhajtást ugyanebben az évben báró Sennyei István négyesfogata nyerte 5 óra 14 perces idővel.

Az  ügető- és távhajtóversenyek elköltöztek, idővel a lovas virágkorzók népszerűsége is hanyatlani kezdett. 1904-ben már autókkal rendezték meg a Stefánián a virágdíszes  felvonulást. A motorizáció terjedésével visszaszorult kocsikorzó, kiment a divatból a sétalovaglás. Ágai Adolf író ezt szóvá is tette 1906-ban, a Vasárnapi Újságban: „Meg-megesik nagynéha Budapesten, hogy valamely lovardai növendék (magyarán: kocalovas) kölcsön paripán kizötyögteti magát a Városligetbe. Valóságos feltűnést okoz. Hát még, ha lovas csoport mutatkozik, mekkora csodálkozás!” A Városliget így sem maradt a következő fél évszázadban lovak nélkül. A lovaglás, a díszfogatokkal történő közlekedés a legfelső körök reprezentációjának részévé vált. Ferenc József császár és magyar király budapesti tartózkodásai idején fogattal közlekedett. A nemzetközi automobil kiállítás megnyitására József főherceg is lóvontatású kettesfogattal érkezett 1905-ben, amikor a merészebb urak már saját gépkocsijukon jöttek. A két világháború között parádés négyesfogatokon vonultak végig a pesti látogatásra érkező államfők, az őket éljenző közönség sorfala között, a főváros utcáin. 1937-ben Viktor Emánuel olasz király, a kormányzó kíséretében, lóháton szemlélte meg a Liget útjain felsorakozott katonai egységeket. A 2. világháború után sok évtizedes, kényszerű szünet következett. A városligeti lovas élet csak a 21. században kelt újra életre. Az évente rendezett Nemzeti Vágta döntőjének színhelyeként a Hősök tere és a szomszédos közpark – két évszázados hagyományt folytatva – ismét a magyar lovaskultúra megbecsült és népszerű helyszíne lett.

Lovas Dániel teljes cikke, valamint a képek forrásai itt találhatók.

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!