A Louvre-ba mennek a mezopotámiai műkincsek
2015. március 19. 12:17 MTI
A mai Irak területén egykoron virágzó ókori Mezopotámiának szentel kiállítást jövőre a világ leglátogatottabb múzeuma, a Louvre, válaszul az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet iraki műkincsrombolásaira - jelentette be Francois Hollande francia államfő.
Az Iraki Nemzeti Múzeummal szoros együttműködésben készülő tárlatot a Louvre-nak az észak-franciaországi Metzben található fiókmúzeumában rendezik meg - mondta a francia elnök Párizsban szerdán, amikor az iraki rombolásokkal kapcsolatban látogatást tett a Louvre-ban. Az elnök felkérte a múzeumot, küldjön szakértőket Bagdadba annak megállapítására, hogy milyen intézkedésekre van szükség a műkincsek megőrzése érdekében.
"A küldöttség következtetései alapján fogalmazzuk meg a Franciaország és Irak közötti együttműködés fő vonalait" - fogalmazott Hollande. Elmondta, hogy a francia régészeti kutatások levéltári anyagait digitalizálni fogják és Irak rendelkezésére bocsátják, mert a digitalizálás a műtárgyak bemutatásának egy olyan eszköze, amely a szakértői kutatások elősegítése mellett ismeretterjesztésre is alkalmas. A francia elnök azt is bejelentette, hogy szoros együttműködést alakítanak ki a Közel-Kelet franciaországi intézete és az iraki egyetemek között iraki doktoranduszok fogadására.
A francia kormány jelezte, hogy a francia hatóságok az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetével (UNESCO) szoros együttműködésben összeírják az Irakban regisztrált régészeti műtárgyakat, majd az iraki háborúban eltűnt műtárgyakról 2003-ban összeállított "vörös listát" frissítik, és még tavasszal közzéteszik annak érdekében, hogy segítsék a vámügyi szervek ellenőrzési munkáját a terrorizmus finanszírozására szolgáló illegális műtárgy-kereskedelem elleni küzdelemben.
Az Iszlám Állam februárban és március elején folytatta az ókori romvárosok szétrombolását az ellenőrzése alatt álló területeken. Moszul, Nimrúd (az ókori Kalhu) és Hatra városoknak az UNESCO világörökségi listáján is szereplő műemlékei után a Horszábád körzetében található asszír építészeti maradványokat dúlták szét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05