A levegőből csapott le a végzet a müncheni villamos gyanútlan utazóira
2021. december 17. 18:48 Múlt-kor
A remek mókának ígérkező londoni utazás alig öt perccel a felszállás után pokollá változott a Convair C-131D Samaritan típusú amerikai katonai szállító repülőgép utasai számára. A C-131-es szárnya eltalálta a müncheni Szent Pál-templom toronysisakját, amelynek következtében a gép iszonyú pusztítást végezve a belváros egyik részére zuhant. Az 1960. december 17-i tragédia nemcsak a münchenieket és Nyugat-Németországot, hanem az Egyesült Államokat is megrázta, hiszen a szerencsétlenül járt gép utasai egytől egyik amerikai egyetemisták voltak.
Korábban
Az óceán túloldalán, közvetlenül a müncheni tragédiát megelőző nap már történt egy súlyos légikatasztrófa New York fölött, ahol a TWA 266-os járata összeütközött a United Airlines egyik gépével. Az utóbbi roncsai Brooklyn egyik forgalmas kereszteződésére hullottak.
A kiömlő üzemanyag egy csemegeüzlet és egy templom mellett tíz sorházat is felgyújtott, a lezuhanó roncsdarabok pedig hat emberrel végeztek. A letarolt forgalmas kereszteződés háborús zónává alakult.
A két gépen tartózkodó 128 utas közül egy tizenegyéves fiú kivételével mindenki azonnal meghalt. Stephen Baltz annak köszönhette életét, hogy az ütközés pillanatában kizuhant a vasmadárból, és egy hókupacra esett. Bár a jéghideg hó eloltotta lángra kapott ruháit, a fiú egy nap múlva belehalt sérüléseibe.
Az amerikai közvélemény még ki sem heverhette a tragédia okozta sokkot, amikor egy nappal később, december 17-én újabb 20 honfitársuk, valamint 31 német állampolgár lelte halálát egy újabb légibalesetben, amely annyiban hasonlított a New York-i katasztrófára, hogy a szerencsétlenül járt gép itt is egy sűrűn lakott városi területre zuhant.
Az amerikai légierő által üzemeltetett C-131-es a München-Riem katonai repülőtérről emelkedett a magasba nem sokkal délután két óra után, és a nagy-britanniai RAF-bázisra, Northoltba tartott. A fedélzeten a személyzet hét tagja és a baltimori Maryland Egyetem 13 hallgatója tartózkodott, akik egy londoni városnézésre indultak az amerikai egyetem müncheni kampuszáról.
Röviddel a felszállás után a kétmotoros Samaritan egyik motorja akadozni kezdett, majd megállt. A pilóta képtelen volt tartani a megfelelő magasságot, és a rossz látási viszonyok sem könnyítették meg a dolgát. A sűrű ködben a süllyedő gép egyik szárnya elkaszálta a Szent Pál-templom toronysisakját.
Az ütközés következtében a C-131-es egy utasokkal teli villamosra zuhant, München Ludwigsvorstadt negyedében. A villamoson tartózkodók közül 31 ember azonnal szörnyethalt. A lezuhanó gép egyik szárnyrésze a tragédia helyszínétől egy blokknyira lévő ház tetejébe fúródott. A becsapódás ott nem követelt emberéletet.
Az 51 ember halálát okozó katasztrófát követő vizsgálatok feltárták, hogy a gép egyik motorjának leállását az üzemanyag-szivattyúba kerülő víz okozta. A víz nagyobb sűrűségű a repülőbenzinnél, így rendszerint leülepedik az üzemanyagtartály és az üzemanyag-ellátó rendszer aljára.
A decemberi hidegben a repülőbenzinben lévő víz megfagyott, és a szivattyú belépőcsonkjában összegyűlve meggátolta az üzemanyag áramlását, amelynek következtében a motor leállt, a gép pedig halálos süllyedésbe kezdett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap