A középkor 10 legjelentősebb mérnöki csúcsteljesítménye
2020. október 7. 17:44 Múlt-kor
Korábban
Bagdad felépítése
A Föld nagy városainak java része fokozatosan jött létre és generációk életén keresztül fejlődött metropolisszá. Ezzel szemben Bagdadnak, az Abbászidák városának a kigondolása, megtervezése és felépítése csupán néhány évbe tellett.
Mielőtt Al-Manszúr kalifa 762-ben úgy döntött, új fővárost emel a területen, csupán néhány kolostor állt itt. Több mint százezer építőmunkást irányítottak a megálmodott város helyszínére.
Bagdad kör alakú alaprajzzal, négy főkapuval és körülbelül 3 km-es átmérővel rendelkezett. A hármas határfal legkülső része több mint 80 láb (majdnem 25 méter) magas volt és egy vizes árok vette körül az egész várost, amelynek középpontjában az Al-Manszúr-palota és a nagy mecset magasodott.
Bagdad kerek városának felépítése néhány év alatt befejeződött, és a város körül hamarosan egy külső lakóterület – ma úgy mondanánk, hogy egy hatalmas külváros – jött létre, lakossága félmilliósra nőtt, és a középkori világ egyik legnagyobb birodalmának fővárosaként működött.
Lincoln-székesegyház
A világ legmagasabb építménye évezredekig az egyiptomi nagy piramis volt, egészen addig, amíg a 13. század elején a londoni Szent Pál székesegyház el nem nyerte tőle ezt a címet.
1311-ben a szintén angol földön megépített Lincoln-katedrális új tornyának köszönhetően 160 méteres magasságával utasította maga mögé korának valamennyi épületét.
A középkori Európa valamennyi katedrálisa mérnöki csúcsteljesítmény volt. Az olyan innovációk, mint például a boltívek használata lehetővé tette, hogy hatalmas és tágas belső terek jöjjenek létre. Ezekre az épületcsodákra elért magasságuk miatt a középkor felhőkarcolóiként tekinthetünk.
A Lincoln-katedrális tornya több mint kétszáz éven keresztül épült, 1548-ban azonban egy vihar lerombolta és soha többé nem építették fel újra. Az építészettörténet az Eiffel-torony 1889-es megépítéséig a valaha megépült legmagasabb épületként tartja számon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.