A középkor gyilkológépei, a lovagok
2015. augusztus 14. 18:23
Korábban
Az egyház megelégelte
A 11. század végére a középkor hajnalán kialakuló lovagi ideálokból alig maradt valami. A túlnépesedett Nyugat-Európában a rablólovagok állandó fosztogatásai, hatalmaskodásai már a társadalom rendjét veszélyeztették. Az egyház szemében tüskét jelentettek az alig ellenőrizhető viszálykodások. A püspökök és papok ismételten átkozódtak a lovagok istentelen üzelmei miatt, akik egyedül a saját javukért harcoltak és minden becsületbeli szabályt megsértettek, aminek egykor hódoltak.
Az egyház, amely maga is szenvedő alanya volt a helyzetnek, kezdetben a Treuga Dei (Isten békéje) meghirdetésével próbálta fékezni az anarchikus állapotok eluralkodását, aminek az volt a lényege, hogy a hét bizonyos napjain egyszerűen megtiltották a fegyveres fellépéseket. II. Orbán pápa végül egy „szent háború” megszervezésében látta a megoldást. 1095-ben keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföldre, hogy a Jeruzsálembe látogató zarándokait ért támadásokat megbosszulják. A lovagok számára is vonzó volt a bűnbocsánat, az újabb birtokok ígérete, valamint a mesés Kelet zsákmánya.
Ezzel megszületett a keresztes hadjáratok eszméje, egy szívós teremtmény, amely az egyházat és a harcosokat remekül egyesítette: „Krisztus lovagja”, aki gyilkos szakmáját ezután Isten nevében a pogányok ellen folytathatta, és a rossz lelkiismeret sem kínozhatta emiatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap