A kínai agyaghadsereg katonái milliók életét mentették meg
2018. március 30. 10:44 Múlt-kor
Már jóval a Kr .e. III. sz.- ban élő kínai uralkodó Csin Si Huang-ti halálát megelőzően megkezdték a grandiózus sír építését. Az uralkodó elgondolása alapján az óriási földalatti „házban” nem csak neki kellett volna nyugodnia, hanem más, több 10 000 alattvalójának – fiatal, szép alattvalóknak, akiket uralkodói utasításra öltek volna meg. És itt az uralkodó tanácsnokai zseniális ötletet eszeltek ki – felvetették, hogy az élő embereket terrakotta szobrokkal helyettesítsenek, amelyekbe az ókori hitvilágnak megfelelően emberi léleknek kell megülnie.
Korábban
A Kínai Nagy Faltól az agyaghadseregig
„Kína első egyesítője” névvel az önéletrajzában vonult a történelembe Csin Si Huang-ti, amely rettegett Iván önéletrajzát juttatja eszünkbe. A Csin császárság trónját épp a 13. életévét betöltve foglalta el. Az energikus vezető ennyire fiatal kora nem akadályozta meg a kiemelkedő eredmények elérésében – a fiatal császár 17 éven keresztül folyamatos háborút folytatott, amelynek eredményeként hat esküdt ellenséges feudális állam szenvedett vereséget.
A sikeres hódító a legyőzött területeket saját császársága alatt egyesítette, amelynek köszönhetően a történelembe Kína egyesítőjeként vonult be. Az új állam főváros Hszi'an lett, Qin uralkodó Tian Zi (Ég Fia) titulusát „az egységes Kína első császára” hangzatos címre változtatta. És ez csak a kezdet volt – Si Huang-ti a történelem valódi reformátora akart maradni.
Felismerve, hogy bármely egység fő ellensége nem a politikai különbözőség, hanem a gazdasági egyenlőtlenség, a császár egységesítette a súly- és hosszmértékegységeket, sőt bevezette az egységes írásrendszert (előtte a különböző tartományokban más írás volt).
Ezt követően az egységesítő király elgondolkodott, hogy hogyan védhetik meg magukat a külső támadásoktól. Csin Si Huang-ti grandiózus terve hamarosan megvalósult – fémillió paraszt lett a kínai Nagy Fal építésére irányítva. Az ő ideje alatt kezdődött a hatalmas építmény kivitelezése, amely milliók életébe került, de hosszú évekre Kína arcává vált.
A nagy egységesítő csupán ezt követően kezdett el gondolkodni a személyes halhatatlanságával kapcsolatosan. A krónikák arról tanúskodnak, hogy Csin Si Huang-ti ezer évig szeretett volna élni. A császár utasítására több száz tudós kereste a halhatatlanság képletét. Azonban, meggyőződve az örök élet elixírének keresésének sikertelenségében, az uralkodó elrendelte a hatalmas földalatti sír építését Hszi'an fővárostól 20 km-re.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap