A kilenc legelterjedtebb tévhit a Barbarossa-hadműveletről
2020. június 22. 11:57 Múlt-kor
Korábban
Sztálin összeomlása
A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa előtt mondott híres 1956. februári beszédében Nyikita Hruscsov azt állította: „A fronton elszenvedett első súlyos vereség után Sztálin úgy gondolta, eljött a vég. Azokban a napokban egyik beszédében azt mondta: 'Mindent, amit Lenin teremtett, örökre elveszítettünk!' Ezután Sztálin hosszú ideig nem tett semmit.”
Ennek az állításnak köszönhetően Sztálin 1941. június végi paralizált állapota vált az egyik legelterjedtebb toposszá a Barbarossa-hadművelettel kapcsolatban.
A valóságban azonban – a Steven Main, az Edinburgh-i Egyetem oktatója által végzett kutatások szerint – Sztálin hivatali programnaplója semmiféle változást nem mutat a szóban forgó időszakban, így az állítás merő hazugságnak tekinthető Hruscsov részéről.
Mint azt Main bemutatja, Sztálin hivatalos munkanapja 1941. június 22-én reggel 5:45-kor kezdődött és 16:45-kor végződött. Június 23-án, amikor az „összeomlásnak” be kellett volna következnie, 22 órát és 35 percet töltött munkában.
E hosszú és nyilván kimerítő nap után Sztálin legrövidebb munkanapja június 24-e volt, ekkor mindössze 5 órát dolgozott – ez lehetett az alapja Hruscsov állításának.
Június 25-éről 26-ára azonban Sztálin 24 órán keresztül tartott tanácskozásokat. Június 27-én Main szerint „feljegyzett munkanapja egy kicsivel 10 óránál tovább tartott, és talán e fizikailag és mentálisan kimerítő időrend hatására június 28-ai munkanapja valamivel több, mint 5 óra volt.”
Kijelenthető tehát, hogy Sztálin nemhogy „nem tett semmit”, de 168 órán keresztül dolgozott az egész június 22-28-i héten.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap