A holokauszt elfeledett előzménye: a Német Birodalom első, afrikai koncentrációs tábora
2020. május 21. 18:59
A népirtás öröksége
Kétségtelen, hogy a gyarmatokon gyakorlatba ültetett szociáldarwinizmusnak nagy szerepe volt a náci nézetek iránti fogékonyság megalapozásában a német köztudatban. „Fontos Németország afrikai történetét összefüggésben látni a 30-as és 40-es évek jóval ismertebb sötét fejezeteivel” – jegyezte meg Jürgen Zimmerer, a Hamburgi Egyetem történésze.
Mindazonáltal ennél sokkal közvetlenebb kapcsolat is van a namíbiai népek ellen elkövetett népirtás és a második világháborús bűnök között: mind a koncentrációs táborok, mind az itt folytatott, minden orvosi etikával szembemenő emberkísérletek itt történtek először a német állam felügyelete alatt.
„Afrikában kísérletezett először Németország azokkal a bűnös módszerekkel, amelyeket a Harmadik Birodalom idején is alkalmazott. Van egy tendencia a köztudatban, hogy a náci korszakot egy egyébiránt felvilágosult történelem aberrációjaként lássák. A gyarmati történelmünkkel való szembenézés azonban ennél jóval kényelmetlenebb magyarázat felé visz.”
Fischeren túl is van közvetlen személyi kapcsolat a borzalmak között: Franz Ritter von Epp, az első világháború után a Freikorps félkatonai szervezet egyik parancsnokaként finanszírozta Hitler és a nácik számára pártlapjuk, a Völkischer Beobachter kiadását. Von Epp Trotha alatt századparancsnokként részt vett a namíbiai népirtásban.
Von Epp volt továbbá az, aki a formálódó náci rohamcsapatok, az SA számára beszerezte az első egyenruhákat is: az 1920-as évek Németországában a legolcsóbban kapható uniformisok a hajdani afrikai gyarmati csapatok számára készült, a sivatagi környezethez illő barna színűek voltak – a hírhedt „barnaingesek” e tekintetben szintén az afrikai gyarmatosítás örökségét hordozták.
A ma már független Namíbiában (az első világháború után Dél-Afrikához csatolt terület az 1980-as években vívta ki önállóságát a szintén rasszista alapú akkori apartheid rendszerrel szemben) máig tapinthatók a gyarmati múlt kegyetlenségének nyomai.
A hererók és namák leszármazottai ma is lényegesen rosszabb körülmények között élnek a fehéreknél, és erősödő mozgalom van kiépülőben, amely Németországtól követel jóvátételt. A megbékélési egyik fontos gesztusa volt az elmúlt évtizedek során az áldozatok Németországba szállított maradványainak hazajuttatása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap