A hét embere: Örkény István, a magyar groteszk irodalom atyja

2022. április 4. 10:35 Múlt-kor

110 évvel ezelőtt, 1912. április 5-én született Örkény István, az egyperces novellákkal műfajt teremtő író, dramaturg, a magyar groteszk irodalom úttörője. Írói pályafutása során többször szembekerült a felülről diktált kultúrpolitikával, 1956-os szerepvállalása pedig jelentős törést okozott: 1963-ig nem publikálhatott.

Örkény István 1973-ban (Fortepan / Szalay Zoltán)

Korábban

Budapesten született jómódú polgári családba. A piarista gimnáziumban érettségizett 1930-ban, majd vegyészmérnöki tanulmányokat kezdett a Műegyetemen. 1932-ben egyetemet és szakot is váltott, diplomáját 1934-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen, gyógyszerész szakon szerezte meg.

1934–1936 között barátaival együtt szerkesztették a Keresztmetszet című folyóiratot, Örkény első írásai is ebben jelentek meg. 1937-ben a Szép Szó közölte első jelentős novelláját Forradalom (később: Tengertánc) címmel; ebben a javításokat József Attila végezte. Az írás a hatóság figyelmét is felkeltette, így Örkény 1938–39 között Londonban, majd Párizsban tartózkodott. 1940-ben újrakezdte vegyészmérnöki tanulmányait a Műegyetemen; 1941-ben megkapta újabb diplomáját, és ebben az évben adták ki első novelláskötetét is.

1942-ben munkaszolgálatra vitték, így került előbb a doni frontra, majd szovjet hadifogságba. 1946-ban jutott haza, és a Szabad Nép című lapnál kezdett dolgozni. A háború és a hadifogság keserű emlékei ihlették az Emlékezők (Amíg ide jutottunk), a Lágerek népe és a Voronyezs című műveit.

Örkény István 1963-ban későbbi feleségével, Radnóti Zsuzsával (Fortepan / Hunyady József)

1949-től dramaturgként dolgozott, előbb az Ifjúsági Színháznál, majd 1951-től a mai Vígszínház elődjénél, a Magyar Néphadsereg Színházánál. Eközben folyamatosan írt és publikált, változó fogadtatással: míg Házastársak című regényét elismeréssel fogadták, Lila tinta című elbeszélése kiváltotta a korabeli kultúrpolitika egyszemélyi vezetőjének, Révai Józsefnek a rosszallását, aki csupán „fülledt és rohadt szexualitást” látott benne. Örkény 1954-től a Szépirodalmi Kiadónál dolgozott mint lektor, illetve megjelentette Hóvihar című novelláskötetét is.

Mint a Magyar Írók Szövetségének tagja, szerepet vállalt az 1956-os forradalomban, aminek hatására 1958 és 1963 között publikálási tilalom alá helyezték. Ebben az időszakban vegyészmérnökként dolgozott az Egyesült Gyógyszergyárban (ma: Egis Gyógyszergyár), hogy eltarthassa családját.

Elismertsége és népszerűsége az 1960-as években ívelt ismét fel, ekkor jelentek meg legismertebb alkotásai: az 1965-ös Macskajáték, 1966-ban a Tóték (kisregény formájában), a Jeruzsálem hercegnője és máig legkedveltebb kötete, az Egyperces novellák (1968). A Tóték és a Macskajáték színdarabként is nagy sikert aratott, és nemzetközi szinten is ismertté tették Örkény nevét. Mindkét mű film formájában is újjászületett: a Tótékból Fábry Zoltán forgatott filmet Isten hozta, őrnagy úr! címmel 1969-ben, a Macskajátékot pedig Makk Károly adaptálta 1972-ben.

Örkény István emléktáblája a Pasaréti út 39. számú házon (Wikipedia / Csurla / CC BY-SA 2.5)

Örkény ebben az időszakban kapta meg másodjára is a József Attila-díjat (1967; az elsőt 1955-ben ítélték oda neki), 1973-ban pedig a Kossuth-díjjal is kitüntették. Ennek ellenére egyik legjelentősebb drámája, a Pisti a vérzivatarban tíz éven keresztül nem kerülhetett színpadra, csak 1979 januárjában tűzhette műsorra a Vígszínház. Az író még megérte a bemutatót, de betegsége ezután elhatalmasodott rajta: 1979. június 24-én elhunyt. Nevét ma színház és több közterület is viseli, emlékére drámaírói ösztöndíjat alapítottak..